Lépjen kapcsolatba velünk

NAV: 600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval

autó nyár

NAV: 600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Több mint 3,5 millió autóstól várta a NAV, és április 21-ig több mint 2,9 millióan be is fizették a gépjárműadót az államkasszába. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 600 ezren még nem teljesítették kötelezettségüket – jelentette be csütörtöki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Ők rendezhetik az adót egyszerűen a NAV-Mobilban, banki utalással, vagy kérhetnek részletfizetést, de ha nem lépnek, késedelmi pótlékra számíthatnak – hívta fel a figylemet a hivatal.

A gépjárműadót legegyszerűbben a NAV-Mobilon lehet befizetni, idén már több mint 441 ezren választották ezt a megoldást. A gépjárműadó-határozat is tartalmaz egy fizetési linket, ezen keresztül is közvetlenül rendezhető az adó.

Ha valakinek nincs meg a határozat, nem tudta átvenni vagy elkeverte, akkor sem kell aggódni, a NAV gépjárműadó-kalkulátorával egyszerűen és pontosan kideríthető, mennyit kell fizetni,

személygépkocsi esetén csak az autó gyártási évére és teljesítményére van szükség. Ha megvan az összeg, egyszerűen átutalható az adó a 10032000-01079160 számlaszámra, a közleményben az adóazonosító jellel vagy adószámmal.

Arra is kitértek, hogy fizetési nehézség esetén automatikus, öthavi pótlékmentes részletfizetést kérhetnek a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók az appban, ahol gyakorlatilag csak a részletfizetések számát kell kiválasztani. A likviditási gondokkal küzdő vállalkozások pedig egyedi fizetési könnyítést kérhetnek a NAV-tól.

A befizetési határidő fő szabály szerint április 15., de ha valaki később vette át a határozatot, akkor a határidő módosul. A számítás egyszerű: a határozat elektronikus megnyitásának vagy postai átvételének időpontjától számított 30 nap.

Az összes tudnivalót – a számítás módját és az esetleges mentességeket – a NAV honlapján külön csempe tartalmazza,

illetve valamennyi részletszabály megtalálható a 95. számú információs füzetben – ajánlotta a hívatal.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL