Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
Azt írták: a táborok célja, hogy a 12-25 éves korosztály számára élményekben gazdag, ugyanakkor hasznos tudást is adó nyári elfoglaltságot biztosítsanak. A résztvevők testközelből ismerhetik meg a katonák mindennapjait, feladatait és a honvédelemhez kapcsolódó értékeket, miközben olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek a hétköznapi életben is hasznosak lehetnek – közölték.
A tárca tájékoztatása szerint a honvédelmi táborokban idén közel 60 különböző tematika érhető el a hagyományőrzéstől és vízi programoktól kezdve a kibervédelemig, a légierős és ejtőernyős kiképzéseken át a lovas és szárazföldi kalandtáborokig.
Felhívták a figyelmet ara, hogy a fiatalok egyéni érdeklődésük szerint jelentkezhetnek, ugyanakkor egy résztvevő legfeljebb két tábort jelölhet meg a nyári szünet során.
Közölték: a táborok biztonságos és szervezett körülmények között valósulnak meg. A foglalkozásokat tapasztalt katonák vezetik, a programokat pedig a különböző korosztályokhoz igazították.
Jelentkezni április 27-én 10 órától lehet a honvedelmitabor.hu oldalon.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














