Kabátlopás miatt indult eljárás egy büntetlen előéletű férfival szemben, aki 2025 őszén egy egri bevásárlóközpont ruházati üzletéből próbált fizetés nélkül távozni.
Az Egri Járási Ügyészség határozata szerint a gyanúsított egy kabátot vitt be a próbafülkébe, ahol eltávolította róla az áruvédelmi eszközt. Ezt követően felvette az új kabátot, sajátját pedig visszaakasztotta az üzletben.
A férfi fizetés nélkül próbált távozni, ám a bolti dolgozók észrevették a történteket, és a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatták. A lopással okozott kár nem érte el az ötvenezer forintot.
A Büntető Törvénykönyv szerint lopást követ el az, aki idegen dolgot azért vesz el mástól, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. Amennyiben a szabálysértési értékre elkövetett lopást dolog elleni erőszakkal követik el, a cselekmény vétségnek minősül, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Szabálysértési értékről akkor beszélünk, ha az elkövetési érték nem haladja meg az ötvenezer forintot.
Az ügyészség a férfi büntetlen előéletére és beismerő vallomására tekintettel az eljárást egy évre feltételesen felfüggesztette. Amennyiben ez az időszak eredményesen telik el, a lopás vétsége miatt indult eljárást megszüntetik.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















