Eger nyugdíjas pedagógusa, Kaslik Józsefné 2004-ben alapította meg a Kaslik Gabi Ösztöndíjat tragikusan elhunyt lánya, Kaslik Gabriella emlékére. A támogatás célja, hogy segítse azoknak az egri fiataloknak a továbbtanulását, akik az adott évben sikeresen érettségiztek, felvételt nyertek valamely felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaik mellett kiemelkedő tehetséget mutattak valamely területen.
Az alapító szándéka szerint az ösztöndíjat olyan diák nyerheti el, aki eredményes középiskolai tanulmányai mellett valamely művészeti ágban vagy sportágban kimagasló teljesítményt nyújtott, illetve szaktárgyi tanulmányi versenyen ért el jelentős eredményt. Fontos feltétel továbbá, hogy a pályázó állandó lakóhelye Egerben legyen.
Az ösztöndíj odaítélésekor a tehetség, a szorgalom és a kitartás mellett a tanuló szociális körülményeit is figyelembe veszik.
A támogatás az első diploma megszerzéséig, illetve a mesterképzés idejére járhat, amennyiben a hallgató legalább 3-as tanulmányi átlagot ér el. Az ösztöndíj havi összege a sikeresen teljesített tanulmányi félév után a tanulmányi eredménytől függően alakul: 3,0 és 3,49 közötti átlag esetén 10 ezer forint, 3,5 és 4,49 közötti átlag esetén 20 ezer forint, 4,5 feletti átlag esetén pedig 30 ezer forint jár havonta.
A pályázatnak tartalmaznia kell a tanuló személyes adatait, kézzel írt önéletrajzát, középiskolai és érettségi eredményeit, valamint – amennyiben van – szaktárgyi, sport- vagy művészeti versenyeken elért eredményeit. Emellett szükséges megadni annak a felsőoktatási intézménynek a nevét, karát és szakját, ahová a tanuló felvételt nyert, valamint a felvételi pontszámot is.
A pályázathoz csatolni kell a középiskola ajánlását, az osztályfőnök jellemzését, az igazgató indoklását, valamint a tanuló szociális helyzetének bemutatását is – olvasható Eger város honlapján.
A pályázatot pályázati űrlapon, a szükséges mellékletekkel együtt kell benyújtani.
A beadási határidő: 2020. augusztus 14., 12 óra.
A pályázatokat az alábbi címre várják:
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Iroda
Dudás Gabriella programszervezési referens
3300 Eger, Dobó István tér 2.
A borítékra kérik ráírni: „KASLIK GABI ÖSZTÖNDÍJ”.
A beérkezett pályázatok közül a Kaslik Alapítvány a Tehetséges Gyermekekért Kuratóriuma választja ki a támogatásra érdemes tanulót, akivel adományozóként szerződést kötnek. Az ösztöndíjat ünnepélyes keretek között, a nyertes tanuló középiskolájának tanévnyitó ünnepségén adják át.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















