Nemcsak személyesen, hanem akár telefonon is bűncselekmény lehet a fenyegetőzés. Egy férfi ezt most saját ügyén keresztül tapasztalhatta meg, miután durva szavakkal rémisztgette ismerősét.
A Büntető Törvénykönyv szerint zaklatást követ el az, aki félelemkeltés céljából mást, vagy annak hozzátartozóját erőszakos, illetve közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével fenyegeti meg. Ez nem játék: a zaklatás vétsége akár két év szabadságvesztéssel is büntethető.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség határozata szerint a férfi 2025 októberében többször is rátámadt szavaival az ismerősére. A fenyegetések olykor telefonbeszélgetés közben hangzottak el, ráadásul trágár kifejezések kíséretében. A férfi többek között azzal riogatta a sértettet, hogy megöli, és koporsóba teszi.
A durva kijelentések nem maradtak következmények nélkül: a sértettben komoly félelmet keltettek, ezért büntetőeljárás indult zaklatás vétsége miatt.
Az ügyészség végül egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást. Ilyen döntésre akkor kerülhet sor, ha az ügy összes körülményét mérlegelve esély mutatkozik arra, hogy a gyanúsított magatartása a jövőben kedvezően változik.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















