Jövő héten is folytatódnak az út- és közműfelújítási munkák Eger több pontján, így az autósoknak és a tömegközlekedéssel közlekedőknek továbbra is jelentős forgalomkorlátozásokra, ideiglenes lezárásokra és torlódásokra kell készülniük – írja az Önkormányzat, hivatalos közösségi oldalán.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. koordinálásával tovább zajlanak a munkálatok a 25-ös főút egri belterületi szakaszán, valamint az Egerszalók és Noszvaj felé vezető utak mentén is. Emellett a Heves Megyei Vízmű Zrt. a Vörösmarty úton folytatja az ivóvíz-bekötővezetékek és tűzcsapok cseréjét.
A város tájékoztatása szerint több helyszínen is ideiglenes forgalomterelés marad érvényben, egyes buszmegállókat pedig átmenetileg lezárnak.
A legfontosabb változások:
A Felsőtárkányi csomópont és a Felsővárosi utca között továbbra is ideiglenes forgalomterelés mellett dolgoznak. A kivitelezők szegélyeket, víznyelőket és az Egri úti buszmegálló párt bontják.
A Tesco/OBI csomópont és a Cifrakapu utca közötti szakaszon már elkészült az aszfalt kopóréteg és a burkolati jelek is felfestésre kerültek. Itt már csak kisebb befejező munkák maradtak hátra.
Az Eger-patak híd és a viadukt alja közötti szakaszon mindkét oldalon szegélybontás, buszöböl- és víznyelőépítés zajlik. Május 26-tól a belváros irányába ideiglenesen lezárják a Garzonház buszmegállót.
A 24-es és 25-ös főutak csomópontjánál a belső sziget építése zajlik. A hét második felében aszfaltozás várható, ami miatt jelzőőrös forgalomirányításra és buszterelésre kell számítani.
A Vörösmarty úton a vízmű munkálatai több szakaszon is folytatódnak. A Rózsa Károly utca és a Csiky Sándor utca, illetve a Petőfi Sándor utca és a Bethlen Gábor utca között az út déli oldalán két sávot lezárnak, a forgalom egy-egy sávon haladhat. A Petőfi Sándor és Bethlen Gábor utcák közötti buszmegállót ideiglenesen szintén lezárják. A munkák várhatóan június közepéig tartanak.
A Szalóki úton májusban még a kötőréteg építése várható, a teljes kivitelezés június közepére fejeződhet be.
A Noszvaji bekötőúton profilmarási munkákat és aknaszintbe helyezést végeznek, miközben a Tetemvár és a Malom út térségében szegélyépítés zajlik. A város előre jelezte: június-júliusban a Régi Cifrakapu út egy szakaszát – a Tetemvár és a Malom út között – várhatóan teljesen lezárják négy hétre a közmű- és útépítési munkák miatt.
Az Önkormányzat a közlekedők türelmét és együttműködését kéri a következő időszakban is, hangsúlyozva: a fejlesztések célja egy korszerűbb és biztonságosabb közlekedési infrastruktúra kialakítása.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













