Lépjen kapcsolatba velünk

A digitális világ veszélyeire hívták fel a figyelmet Egerben

IMG

A digitális világ veszélyeire hívták fel a figyelmet Egerben

A digitális tér egyre nagyobb hatással van a fiatalok mindennapjaira, ezért a családoknak és az iskoláknak közösen kell segíteniük őket abban, hogy valódi, érzelmileg gazdag kapcsolatokat alakítsanak ki – erről beszélt Hevesi Krisztina egyetemi docens Egerben, a pedagógusok számára rendezett Családi életre nevelés című konferencián.

A rendezvény középpontjában az állt, hogy a gyorsan változó digitális környezet milyen hatást gyakorol a fiatalok kapcsolataira, kommunikációjára és érzelmi fejlődésére. Az előadók hangsúlyozták: a szülők és a pedagógusok közötti folyamatos együttműködés elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermekek megfelelő támogatást kapjanak a mindennapokban.

Hevesi Krisztina szerint az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fiatalok egyre kevesebbet kommunikálnak személyesen. Ez nemcsak a diákok és tanárok, illetve a szülők és gyermekek kapcsolatában jelent kihívást, hanem a kortárs közösségeken belül is.

Az egyetemi docens arra is felhívta a figyelmet, hogy az online tér gyakran hamis tudás- és kompetenciaérzetet alakít ki a fiatalokban. Emiatt sokan kevésbé értékelik a személyes tapasztalatokat, az offline információkat és az emberi kapcsolatok jelentőségét. Hozzátette, hogy mindez hosszabb távon az érzelmi élet elszegényedéséhez vezethet, miközben a valódi tudás és az emberi kapcsolatok minőségére is negatív hatással lehet.

IMG

Az előadás során az is szóba került, miként tud a család és az iskola segítséget nyújtani abban, hogy a fiatalok az élet különböző területein valódi kapcsolódásokat éljenek meg, és ne kizárólag a digitális térben keressenek közösségi élményeket.

A szakember szerint a megoldás egyszerűbb, mint sokan gondolnák.

– Nézzünk egymás tekintetébe, figyeljünk egymásra, az élő emberi kapcsolatainkat ápoljuk – fogalmazott Hevesi Krisztina.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a digitális eszközök használata önmagában nem jelent problémát, ugyanakkor fontos, hogy a fiatalok megtanulják megtalálni az egyensúlyt az online és az offline világ között.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL