Lépjen kapcsolatba velünk

Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője

IMG

Bóka János lett a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője

Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.

Orbán Viktor pártelnök – a Fidesz országos elnökségével egyeztetett – javaslatára a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja Bóka Jánost választotta meg a párt parlamenti frakcióvezetőjének.

A döntés egyhangú volt – közölte az MTI-vel kedden Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Facebook-oldalán Habemus Bókam! címmel egy fotót osztott meg, amelyen Bóka Jánossal látható.

Bóka János Facebook-oldalán azt írta: „Munkára jelentkezem!”

A bejegyzéshez csatolt videóban úgy fogalmazott: azok közé tartozik, akik világának középpontjában Magyarország és a magyar emberek állnak. „Azok közé tartozom, akiknek fontos ezeréves államiságunk és zsidó-keresztény kultúránk. Azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy múltunk, jelenünk és jövőnk elválaszthatatlanul összeforrott Európával”

– mondta.

„Ellenzékben vagyunk, ez nagy felelősség” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb ellenzéki parlamenti frakció vezetőjeként a normalitás és a józan ész hangját fogja képviselni.

„Azt vállalom, hogy az elmúlt 16 év eredményeit megvédem, közösségünk értékeit képviselem, ember és polgár maradok” – zárta szavait a Fidesz parlamenti frakciójának új vezetője.

Gulyás Gergely július 13-án mondott le a frakcióvezetői posztról. Távozását azzal indokolta, hogy a Fidesz-frakciónak olyan vezetőre van szüksége, aki indulhat a következő választáson; Gulyás Gergely az alaptörvény-módosítás alapján már nem indulhat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL