Lépjen kapcsolatba velünk

Magyar Péter: tízéves vasúti fejlesztési program indul megközelítőleg 3500 milliárd forintból

D MRC20260722009

Magyar Péter: tízéves vasúti fejlesztési program indul megközelítőleg 3500 milliárd forintból

Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, amelynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot – jelentette be Magyar Péter szerdán, a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet bemutató budapesti sajtótájékoztatón. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a „nagyon régen nem látott” közlekedésfejlesztési program elindításáról múlt heti ülésén döntött a kabinet.

A Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel a fővárosi Rákospalot-Újpest vasútállomáson tartott tájékoztatón Magyar Péter azt mondta, a magyar vasút fejlesztése nem kizárólag közlekedési, hanem nemzetstratégiai, gazdaságfejlesztési ügy, meghatározza egyebek között az ország, a vidéki térségek versenyképességét, a munkaerő mobilitását, az egész ország gazdasági teljesítményét, továbbá Magyarország nemzetközi lehetőségeit és kapcsolatait is.

Elmondta, szeretnék, ha a vasútfejlesztés nemzeti ügy lenne, hiszen az ország történetében mindig azok az időszakok jelentették a legnagyobb fejlődést, amikor a vasút fejlesztése „nemzetépítő programként” valósult meg.

Rámutatott, Európa országaiban mindenhol egyre nagyobb teret kap a kötöttpályás közlekedés, és az uniós fejlesztéseknél is kiemelt a szerepe. A vasútnak egyszerre kellene jelentenie gyors, biztonságos környezet- és klímabarát alternatívát a közúti közlekedéssel szemben, vagy amellett – hangsúlyozta.

Magyar Péter azt mondta, nem az utas hiányzik, sőt egyre növekvő igény van a mobilitás ezen formájára, ezért alkalmassá kell tenni a vasutat ezeknek az egyre növekvő társadalmi igényeknek a kielégítésére.

Kitért arra, hogy az elmúlt években a közép-európai térségben is egyre nagyobb verseny alakult ki a vasútfejlesztés terén. Eközben Magyarországon az utóbbi években Lázár János volt közlekedési miniszter, mintha ellenségnek tartotta volna a vasutat – közölte, úgy folytatva, a kormánynak most az a feladata, hogy ezt a versenyt hátrányból megnyerje, „kanyarban előzzünk, de óvatosan„.

Elmondta, a vasútnak több évtizedes hátrányt kell ledolgoznia, elképesztő problémát jelent az infrastruktúra és a gördülőállomány elöregedése.

Hozzátette, a gördülőállomány átlagéletkora 43 év, majdnem olyan idős, mint amilyen ő. A további problémák közé sorolta, hogy a vasúti ülőhelyek majdnem fele klíma nélküli, hogy a teljes magyar vasúti pálya mintegy 40 százalékán van érvényben valamilyen sebességkorlátozás és a MÁV járműveinek negyede nem üzemképes.

Tízéves vasúti fejlesztési program indul megközelítőleg 3500 milliárd forintból
Budapest, 2026. július 22. Magyar Péter miniszterelnök (k), Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter és Magyar Éva kormányszóvivő a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet bemutató sajtótájékoztatón a Rákospalota-Újpest vasútállomáson 2026. július 22-én. Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot. MTI/Kovács Márton

A miniszterelnök hangsúlyozta: a program célja, hogy jelentősen csökkenjen a vasúti járművek átlagéletkora, gyorsabbá váljon a közlekedés a fővonalakon, bővüljön a villamosított hálózat aránya, megbízhatóbb legyen a regionális vasúti közlekedés és korszerű, utasközpontú szolgáltatás jöjjön létre.

A program hat egymásra épülő fejlesztési irány mentén valósul meg.

Az első pont a versenyképes eljutás minden megyeszékhelyre. A cél az egésznapos kiszámítható, megbízható InterCity közlekedés, a gyorsabb fővonalak és az új generációs InterCity motorvonatok beszerzése. A hosszabb távú cél pedig, hogy a fővonalakon garantálható legyen a legalább 100 km/óra állomástól állomásig számított átlagsebesség.

A program második pontja egy megbízható regionális hálózat, a mellékvonalak megtartása és fejlesztése, korszerű hibrid járművek beszerzése, valamint a busz- és vasúti menetrendek összehangolása.

A terv harmadik pontja az erős elővárosi vasút létrehozása – mondta, hozzátéve, hogy Budapest mellett a vidéki nagyvárosok, megyeszékhelyek körzetében is fejleszteni kell az elővárosi közlekedést, gyakoribb menetrenddel, korszerű járművekkel, a HÉV-hálózat megújításával és Tramtrain vasútvillamosokkal.

A negyedik pont a partnerség Budapesttel – mondta, kiemelve, hogy a főváros az ország vasúti közlekedésének középpontja, ezért ennek a régiónak a vasúti fejlesztése országos, egységes nemzeti érdek. A program része a budapesti kötöttpályás kapcsolatok fejlesztése és az egyéb fővárosi projektekkel való szoros együttműködés – ismertette a miniszterelnök.

Az ötödik pont a vasúti áruszállítás fejlesztése, ami csökkentheti és csökkenteni is fogja az autópályák és gyorsforgalmi utak terheltségét, mérsékelheti a környezeti terhelést és javítja Magyarország logisztikai és versenyképességét. A hatodik pont a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. A program része a reptéri vasút előkészítése, a nagysebességű vasúti kapcsolatok további vizsgálata, valamint a régiós együttműködés erősítése személy- és áruszállítás terén – mondta, példaként említve a V4-ek gyorsvasúthálózatának a kiépítését.

Tízéves vasúti fejlesztési program indul megközelítőleg 3500 milliárd forintból
Budapest, 2026. július 22. Magyar Péter miniszterelnök (k), Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter és Magyar Éva kormányszóvivő a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet bemutató sajtótájékoztatón a Rákospalota-Újpest vasútállomáson 2026. július 22-én. Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot. MTI/Kovács Márton

A terv legfontosabb pillérei a megújuló járműflotta, legalább 35 új InterCity- és 42 új HÉV-szerelvény beszerzése, a megújuló állomások – közölte hangsúlyozva, hogy a tíz legforgalmasabb magyar vasútállomás átfogó felújításának előkészítését azonnal megkezdik. Része egy megbízható infrastruktúra kialakítása, a lassújelek és a késések minél gyorsabb felszámolása, a vasúti kapacitás bővítése és az átlagsebesség növelése, valamint utasközpontú, 21. századi színvonalú szolgáltatások kialakítása, digitalizáció, egységes menetrendek, helyi és országos közlekedési integráció.

Magyar Péter úgy összegzett: nem egy-egy beruházás megvalósítása a cél, hanem egy tényleg korszerű, megbízható és utasközpontú vasúti rendszer kialakítása, egy olyan hálózaté, amely valóban versenyképes alternatívát kínál az autózás mellett, és hozzájárul Magyarország gazdasági fejlődéséhez.

A miniszterelnöknek felvettették, hogy a gyanú szerint Lázár János volt közlekedési miniszter közpénzt használhatott fel az úgynevezett Lázárinfók során, amire Magyar Péter azt felelte, hogy véleménye szerint ezügyben nem is kell feljelentést tenni, mert mind az ügyészségnek, mind az Állami Számvevőszéknek hivatalból el kell indítania az eljárást. Hozzátette, biztos abban, hogy a Vitézy Dávid vezette minisztérium a rendelkezésére álló információkat, dokumentumokat, elszámolásokat átadja a hatóságoknak.

Magyar Péter arról is beszélt, hogy amikor a sajtótájékoztatóra indult, egy férfi a Nyugati pályaudvaron hátulról leköpte. Orbán Viktorra, a Fidesz elnökére és Lázárra Jánosra utalva azt mondta, ők beszélnek önkényről, a jogállam leépüléséről, fenyegetőzésekről, miközben a megmaradt „propagandájuk” gyűlöletet kelt, ami miatt még mindig vannak félrevezetett emberek. Hangsúlyozta, nem haragszik a férfira, feljelentést sem tesz ellene, de azt javasolta neki, hogy legközelebb „legyen bátrabb, mint a Fidesz és, mint Orbán, szemből köpjön le„.

Tízéves vasúti fejlesztési program indul megközelítőleg 3500 milliárd forintból
Budapest, 2026. július 22. Magyar Péter miniszterelnök (j) és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet bemutató sajtótájékoztatón a Rákospalota-Újpest vasútállomáson 2026. július 22-én. Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot. MTI/Kovács Márton

A sajtótájékoztató végén Magyar Péter azon véleményének is hangot adott:

most nemcsak a magyar vasútfejlesztés vizsgázik, hanem a sajtó is azzal kapcsolatban, hogy a magyar emberek életét valóban érintő hírekről miként számolnak be. A miniszterelnök szerint nagyon fontos lenne, hogy minden magyar emberhez a valóban fontos hírek jussanak el, akár kritikus formában is.

Szomorúnak ítélte, hogy miközben egy 3500 milliárd forintos beruházásról szóló tájékoztatón egyes nagy hírportálok nem jelennek meg, „egy tíz százalék felé közelítő, széteső, bűnözőkből álló csapatnál vergődnek” – utalt az Orbán Viktor Fidesz-elnök által tartott sajtótájékoztatóra.

Megérdemlik a magyar emberek, hogy akár a TV2-n, akár az Origón, akár a HírTV-n, akár a Telexen, vagy más fórumon a valóságról tájékoztassák őket – közölte a kormányfő.

A sajtótájékoztató végén a miniszterelnök és a miniszter vonattal utazott vissza a Nyugati pályaudvarra, majd gyalog indult a Miniszterelnökség Alkotmány utcai épületébe, a kormányülésre.

MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL