Lépjen kapcsolatba velünk

Fáklyás Királyköszöntő ünnepségre várják az érdeklődőket Egerben

170820 faklyas koszonto8

Fáklyás Királyköszöntő ünnepségre várják az érdeklődőket Egerben

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ünnepi műsorral, fáklyás felvonulással és megemlékezéssel várja az érdeklődőket augusztus 19-én az Egri Lokálpatrióta Egylet. A Fáklyás Királyköszöntő ünnepség a Dobó téri Minorita templomban kezdődik, majd a résztvevők fáklyákkal vonulnak fel az Egri várba, ahol ünnepi beszédek, koszorúzás és közös megemlékezés zárja a programot.

Az Egri Lokálpatrióta Egylet és az Egri Fertálymesteri Testület több mint három évtizeddel ezelőtt közösen újjáélesztett egy ősi hagyományt, mely szerint a város lakói az államalapítás ünnepének előestéjén tiszteletüket és hálájukat fejezik ki Szent István király előtt.

Az Egri Lokálpatrióta Egylet idén is megrendezi hagyományos Fáklyás Királyköszöntő ünnepségét, amelyre 2026. augusztus 19-én várják az érdeklődőket.

A program 18:30-kor kezdődik a Dobó téri Minorita templomban ünnepi műsorral. A megemlékezésen közreműködik Horváth Hanna diák, a LÍRA ének kvartett, Ákos Dorina, Csák Ádám, Farkas Benedek Lajos, Schmiedmeiszter Szilvia, valamint Vihula Mihajlo gitárművész és Kubik Tamás orgonaművész.

19 órától Habis László, az Egri Lokálpatrióta Egylet elnöke hívja a résztvevőket közös fáklyás felvonulásra az Egri várba.

A 20 órakor kezdődő várbeli ünnepségen Novákné Mlakár Zsófia, a Dobó István Vármúzeum igazgatója köszönti a megjelenteket, majd ünnepi beszédet mond Keller Péter, tiszteletbeli fertálymester, az Egri Bikavér Borlovagrend tagja és Gárdonyi Géza dédunokája.

A megemlékezés részeként koszorút helyeznek el Imre király emléktáblájánál, felcsendül a Boldogasszony Anyánk, valamint a Szózat is.

Az ünnepséget követően Várkonyi György, az Egri Fertálymesteri Testület főkapitánya köszönti a résztvevőket a felső várudvari kávézóban.

Meghívó Fáklyás királyköszöntő
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL