Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Máté, Mirella

Sötét
Fény

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

Kármán András

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek – írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető Orbán Viktor kötcsei beszédére reagált, ebben szerinte a volt kormányfő gyakorlatilag elismerte, hogy „pártjával együtt a gazdaság összeomlására vár, mert azt gondolja, hogy akkor esélye nyílhat a visszatérésre”.

Közlése szerint Orbán Viktor úgy fogalmazott: „ha valami csoda nem történik, a gazdaság az falnak megy”.

„El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt: a gazdaságot sikerült stabilizálnunk, és bármilyen súlyos is legyen az előző kormány által ránk hagyott örökség, rendbe tesszük a pénzügyeinket!”

– írta a miniszter.

Kármán András kiemelte egyebek mellett, hogy a Tisza-kormánynak sikerült csökkentenie az államadósságot (az első negyedévi 77,9-ről 77,5 százalékra), mérsékelnie a hiánypályát, megkezdte az ország iránti bizalom visszaépítését, és hazahozta az uniós forrásokat.

A volt kormányfőről azt írta: „az ő vezetése alatti felelőtlen költekezés, fedezetlen kampánykiadások, gátlástalan lopás, és a Magyarországba vetett bizalom módszeres leépítése okozták azokat a gazdasági nehézségeket, amelyeknek felszámolásán dolgozunk”.

A miniszter közölte: a magyar gazdaság stabil, és jelenleg is azon dolgoznak, hogy még átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá tegyék.

„Amíg tehát a kormány hiányt csökkent, adósságot farag le, uniós pénzeket hoz haza és bizalmat épít, addig a bukott miniszterelnök abban reménykedik, hátha rövidesen rosszra fordulnak a dolgok Magyarországon” – összegezte Kármán András.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL