Választási csalással gyanúsítja a Fidesz-KDNP-t és Habis Lászlót az Egységben a Városért Egyesület, azonban kiderült, hogy Csarnó Ákos (LMP) az Egri Ügyek főszerkesztője listázta és gyűjtötte a választópolgárok személyes adatait, politikai irányultságukat kutatva, miközben Hajnády Kristóf Endre (Jobbik), Mirkóczki Ádám munkatársa hamisan, a helyi választási szervek tagjának adta ki magát, illetve fenyegető módon tévesztette meg a választópolgárokat. Az ügyben Deé András a Helyi Választási Bizottság tagja ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
Változtatás nélkül közöljük a Helyi Választási Bizottság tagjának közleményét:
„A tudomásomra jutott tények alapján feljelentést teszek személyes adattal való visszaélés miatt, ismeretlen tettes ellen.
Az elmúlt órákban tudomásomra jutott, hogy az ellenzéki jelöltek választási ajánlásai kapcsán visszaélés történhetett, egymást visszaéléssel vádolják. Ezúton jelzem a közvélemény számára, hogy a teljes ügy pusztán az ellenzéket érinti, a Fidesz jelöltjei és önkéntes segítői semmilyen szabálytalanságot, bűncselekményt nem követtek el, és aki mást állít, azt azonnal bepereljük!
Egyúttal jelzem, hogy a tegnapi nap folyamán Csarnó Ákos (LMP), az Egységben a Városért álcivil szervezet HVB-delegáltja órákon át a jelöltek ajánlóíveit nézegette, személyes adatokat jegyzetelt ki, és vélelmezhetően vihetett ki a Választási Irodáról.
Csarnó Ákos tehát listázta és gyűjtötte a választópolgárok személyes adatait, és politikai irányultságukat kutatta.
Többen jelezték támogatóink közül, hogy ezután felkereste őket Hajnády Kristóf Endre, a Jobbik és Mirkóczki Ádám munkatársa, aki hamisan a helyi választási szervek tagjának adta ki magát, megtévesztette a választópolgárokat valótlan állításokkal, és fenyegető módon lépett fel.
Felszólítjuk az ellenzéket, hogy hagyja abba a vádaskodást és a hazudozást, Bódás Bianka és Mirkóczki Ádám pedig kérjen bocsánatot a Fidesz támogatóitól és önkénteseitől!
Deé András
Helyi Választási Bizottság tagja„
Címlapfotón Csarnó Ákos (LMP) az Egri Ügyek főszerkesztője – fotó: Berán Dániel
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















