Lépjen kapcsolatba velünk

Dr. Gondos: Heves megyében is összeállt a bevándorláspárti ellenzék Gyurcsány embereinek vezetésével

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Heves és Komárom- Esztergom megyében is összeálltak a bevándorláspárti ellenzék pártjai, hogy közös listán induljanak a megye vezetéséért – emelte ki Dr. Gondos István a Heves megyei közgyűlés FIDESZ-KDNP-s képviselője keddi tájékoztatóján. Hozzátette azt is – nem meglepő, hogy mindkét megyében Gyurcsány Ferenc embere vezeti a listát. Véleménye szerint a jobbikos elnökjelöltjük csak egy báb.

Dr. Gondos István hasonlóan vélekedett Hegedűs János Józsefről is, az ellenzéki tömörülés ( DK, MSZP, Jobbik, Momentum, Mindenki Magyarországa) listavezetőjéről, aki 2006-ban csőd közeli állapotba vitte Egerbaktát polgármesterként azzal, hogy 160 millió forintos tartozást halmozott fel. Utódjára kikapcsolt áramú középületeket és adósságot hagyott, ugyanis egy teljes évi költségvetés tűnt el, mindeközben luxusnyaralásokon vett részt – mondta Dr. Gondos.

Fotó: Nemes Róbert

A megyei közgyűlés képviselője azt az esetet is felelevenítette, amikor Hegedűs János az akkori MSZP alelnökkel, Simon Gáborral részt vett az éhségmenetben. Erre reagálva emlékeztet Mirkóczki Ádám a Jobbik szóvivőjének nyilatkozatára is, miszerint: „Az éhes proletárok jelszavával kampányoló, milliárdosok pártja tehát ismét szemen köpte a benne bízókat: hangzatos jelszavakkal azt hirdetik, velük vannak, ám közben a kiszolgáltatott magyar embereket sújtó, égető problémákról tudomást sem véve élik luxusvilágukat. A Jobbik ezért utasítja el az MSZP álságos politikáját.”

Dr. Gondos István hangsúlyozta: azóta már a Jobbikban sincsenek elvek, csak a pénz és a hatalom utáni éhség, amiért összeálltak Gyurcsány Ferenccel is. A képviselő szerint Mirkóczki Ádám ezzel a nyilatkozatával a Jobbik szemen köpte a választóikat és megteszik még egyszer. Hozzátette- véleménye szerint nem szabad Heves megye sorsát a Gyurcsány Ferencre és embereire bízni – zárta tájékoztatóját.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.