Lépjen kapcsolatba velünk

Gondolatok a diabétesz világnapján

Nyitrai Zsolt

Gondolatok a diabétesz világnapján

Ez a cikk több, mint 6 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

November 14-én világszerte a cukorbetegséggel élőkre figyelnek. Magyarországon 770 ezer diagnosztizált cukorbeteg él, azonban a becslések szerint az érintettek száma több mint 1 millió 200 ezer. Az elmúlt időszakban több intézkedés történt a diabéteszesek élethelyzetének javítása érdekében, de sok még a közös tennivaló.

2018-ban Magyarország Kormánya együttműködési megállapodást kötött a cukorbeteg szervezetekkel.

Közös célként jelöltük meg a korszerű diabetes-prevenciót, a képzési rendszerrel együtt a jelenlegi diabetes-gondozás áttekintését, a diabetológiai gyógyszeres terápiák jelenlegi rendjének áttekintését, a korszerű terápiák előtérbe kerülését és a vércukor ellenőrzésre szolgáló eszközök támogatási rendszerének áttekintését.

A mindennapos testnevelésnek és a közétkeztetési programnak köszönhetően az iskolások ma már többet sportolnak és egészségesebben táplálkoznak, amely nagy segítséget jelenthet a cukorbetegség megelőzésében.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Miniszterelnöki Kabinetiroda kezdeményezésére a 2018. évi „Jónak lenni jó” kampány 2018. november 14-én, a diabétesz világnapján vette kezdetét. A közmédia, az Erzsébet Alapítvány, a Magyar Diabetes Társaság, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány és a Sportos Cukorbetegek Egyesületének együttműködésével, az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek tartalmas és biztonságos táboroztatását támogathatták az állampolgárok.

A kampány során összesen 130 millió forint gyűlt össze.

Köszönet az adományozóknak!

Az Erzsébet Alapítvány által szervezett és megvalósított Erzsébet-táborokban ottalvós és napközis táborokban vehettek részt a cukorbeteg gyermekek. Összesen 11 szervezet nyújtott be pályázatot cukorbeteg gyermekek ingyenes nyári táboroztatására, így közel 450 gyermek vehetett részt a szünidőben biztonságos és szakemberek által felügyelt programokon.

A 2019. évi jelentkezések tükrében és az edukációs programokat is figyelembe véve 2020-ban is biztosítottá válik az ottalvós és napközi Diabétesz Erzsébet-táborozás az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és fiatalok számára.

Fontos, hogy a már megkezdett párbeszéd a jövőben is folytatódjon a cukorbeteg szervezetek, érdekképviseletek és a kormányzat között.

Az a jövőbeni tervünk, hogy a stratégiai megállapodásokat megújítsuk és kibővítsük az együttműködésben részt vevő cukorbeteg szervezetek körét.

Köszönet a szervezeteknek a közös munkáért!

Nyitrai Zsolt
kiemelt társadalmi ügyekért felelős
miniszterelnöki megbízott

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.