Lépjen kapcsolatba velünk

Új CD kiadványokkal jelentkezett Kovács Kati

C1F9FE8F E507 4891 B1B8 A4EC665137C5

Új CD kiadványokkal jelentkezett Kovács Kati

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A magyar hanglemezkiadás történetében Kovács Katinak jelent meg a legtöbb kislemeze, azonban dalainak túlnyomó része CD-n még sohasem jelent meg. Ezt a hiányt pótolva, most két tripla kiadványon jelennek meg ezek a dalok.

A kiselemezek dalai mellett Kovács Kati olyan ritka felvételei is helyet kaptak a kiadványokon, amelyek eddig csak gyűjteményes bakelitlemezeken jelentek meg. A remaszterelt felvételek közül számos dal első alkalommal jelenik meg sztereó változatban.

A második háromlemezes kiadvány az 1974 és 1988 között készült felvételeket tartalmazza: összesen 61 dalt, több, mint 3 és fél óra játékidővel. A magyar slágerek mellett világslágerek éppúgy megtalálhatók a kiadványon, mint magyar filmek betétdalai, illetve olyan kuriózumok is, mint az Érj utol című nagylemez két dalának angol nyelvű változata. A dalokban Katit többek között a V’Moto-Rock, az LGT, a Gemini és az Universal együttes kíséri.

Forrás: rockdiszkont.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.