Reneszánszukat élik a felsőtárkányi, szilvásváradi és a mátrai kisvasutak. Folyamatos teltház mellett üzemeltek a tavalyi évben, ezért idén újabb attrakciókkal várják a vonatozni szerető, természetkedvelő közönséget.
Az EGERERDŐ Zrt. által üzemeltetett Felsőtárkányi és Szilvásváradi Állami Erdei Vasút, illetve a Mátravasút 2019-es évben is nagy népszerűségnek örvendett a térségben. Míg 2017-ben közel 358 ezer fő utazott a járatokon, addig 2018-ban már több, mint 376 ezer fő vette igénybe a szolgáltatásokat.
2019-ben tovább növekedett a népszerűség, hiszen az év végi összesített utaslétszám csaknem elérte a 400 ezer főt, mely a Mátravasút felújított pályaszakasz megnyitásának és a népszerű tematikus programoknak köszönhető.
Az ünnepi járatok idén is több ezer látogatót vonzottak. Sajnos a szilvásváradi Erdei sportágválasztó napot elmosta az eső, de a többi rendezvény, mint például a Nyuszivonat és a Mikulásjárat stb sikeresen lezajlott, a kocsik zsúfolásig teltek.
Ezen felbuzdulva a 2020-as évben új programokkal is készülnek a szervezők. A Kisvasúti Nap idén a Mátravasúton lesz, de több régi programot szeretnének felfrissíteni, és együttműködni a szilvásváradi Zilahy Aladár Erdészeti Múzeummal is.
Jó hír, hogy a Mátravasút gördülőállományának felújítása tavasszal befejeződik. Gyöngyös város közkedvelt „öreg hölgye”, Gyöngyi, újult erővel költözik vissza a városba, akivel az év folyamán többször is találkozhatunk majd.
A 2020-as kisvasúti menetrend elkészült, az EGERERDŐ Zrt. közösségi oldalán közzé tették, és hamarosan a honlapon is elérhető lesz!
Az EGERERDŐ Zrt. kisvonatos élményekben gazdag, boldog új esztendőt kíván mindenkinek!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













