Lépjen kapcsolatba velünk

Március 31-ig lehet beváltani a rezsiutalványokat

Rezsiutalvány

Március 31-ig lehet beváltani a rezsiutalványokat

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Március 31-ig van lehetőség a fel nem használt rezsiutalványok beváltására – hívta fel a figyelmet a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár szerdán az M1-en.

Fónagy János hozzátette: a nyugdíjasok a határidő lejártáig postán vagy a díjbeszedő irodájában használhatják fel a rezsiutalványt. Az utalványokat valamennyi jogosultnak szeptember 30-ig kiszállították, akkor indult a felhasználási időszak – mondta.

Az utalványok 91,4 százalékát, 20 és fél milliárd forint értékben már beváltották. A szeptembertől januárig tartó időszakban az utalványok 45,7 százalékát áramra, 54,3 százalékát gázra fordították a nyugdíjasok. Megfigyelhető az is, hogy az utalványokkal az őszi hónapokban jellemzően az áramszámlát, míg a téli hónapokban a gázszámlát egyenlítették ki a jogosultak – fűzte hozzá.

Fónagy János közölte: az ország gazdasági teljesítménye tette lehetővé, hogy az állam – a rendes nyugdíjemelésen és nyugdíjprémiumon felül – rezsiutalványokat is biztosítson.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL