A felsőoktatásban tanuló hallgatók maximum 500 ezer forintot vehetnek fel kamatmentesen a Diákhitel Plusz keretein belül és az összeget szabadon felhasználhatják. Az igényléseket december 31-ig kell benyújtani.
Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta: sok diákot hozott nagyon nehéz helyzetbe a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés, hiszen a nappali tagozatos hallgatók mintegy 25 százaléka dolgozott diákmunkásként. A cégek pedig elsősorban a diákmunkát és a gyakornoki munkát végzőket építik le. De sok diáknak okozhat nehézséget a lakbérfizetés is. A kormány ezt felismerve döntött a Diákhitel Plusz bevezetése mellett.
A felsőoktatásban résztvevő hallgatók maximum 500 ezer forint szabadon felhasználható, kamatmentes kölcsönt igényelhetnek a Diákhitel Plusz keretein belül. Felvételi szándékukat december 31-ig kell jelezniük.
Az innovációs és technológiai miniszter hamarosan megállapodásokat köt a felnőttképző intézményekkel, és a felnőttképzés általa meghatározott területeire is kiterjesztik a hitellehetőséget – közölte Magyar Péter. Hozzátette:
a felnőttképzés ezen a területein tanuló 18-55 éves diákok 1,2 millió forintig igényelhetnek majd szabad felhasználású, kamatmentes hitelt.
Forrás: MTI
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













