Lépjen kapcsolatba velünk

Egy tervezet szerint decembertől óránként járhatnak közvetlen vonatok Egerből Budapestre

Vasútállomás

Egy tervezet szerint decembertől óránként járhatnak közvetlen vonatok Egerből Budapestre

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egyik kedvenc egri blogunk, az EgriNapok találta meg azt a hírt, ami arról szól, hogy egy menetrendi változás a jövőben meglehetősen kedvezően érintené a vonatforgalmat városunk és Budapest között.

Mint az IHO cikkére hivatkozva írják, úgynevezett InterRegio kategóriába kerülnének a Keleti pályaudvar és Eger közötti járatok, melyek az eddigi kétórás ütem helyett már óránként közlekednének.

Az órás ütemből következően a csak Eger és Füzesabony között óránként, kétóránként közlekedő ingavonatok egy részét is nagy valószínűség szerint törlik. A megmaradó járatok kétórás ütemben közlekednének, Füzesabonyból páratlan óra 8-kor, Egerből páros óra 8-kor indulnának.

Közöttük az új InterRégiók szolgálják majd ki a megállókat, változó rendszerrel: a Keletiből páratlan órakor, Egerből páratlan óra 5-kor indulók nem állnak meg sehol, a köztes órákban indulók pedig Makláron és/vagy Andornaktályán is.

Mindez a változás tehát leghamarabb decembertől érkezhet, de addig is reménykedjünk a legjobbakban, hogy ezzel a tervezett változással Eger vasúti forgalma és megközelíthetősége is minőségibb szintet tud majd megugrani.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL