Lépjen kapcsolatba velünk

Folyamatosan érkeznek a MOL fertőtlenítőszerei a megye önkormányzataihoz – videó

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Heves megye 47 települése igényelt kedvezményes áron a MOL által gyártott fertőtlenítőszerekből, melyeket mától, a megyeháza udvarán vehetnek át a polgármesterek.

Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke hivatalos közösségi oldalán számolt be arról, hogy május 20-tól, szerdától veszik át az igénylő települések polgármesterei a MOL fertőtlenítőszereit.

Dr. Juhász Attila Simon
Dr. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés elnöke (fotó: Nemes Róbert)

Úgy fogalmazott:

megyénk településvezetői éjt nappallá téve álltak és állnak szolgálatban a koronavírus-járvány idején. Ahogyan eddig, úgy ebben a helyzetben is számíthatnak a Heves Megyei Önkormányzat segítségére.

A fertőtlenítőszerek rendelésével járó adminisztrációs ügyeket, a szállítást a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal koordinálta, könnyebbé téve ezzel polgármestereink munkáját ebben az embert próbáló időszakban – fogalmazott az elnök bejegyzésében.

Összesen 11.868 liter kéz- és felületfertőtlenítő érkezik közel 6,9 MFt értékben.

Dr. Juhász Attila Simon elárulta, hogy az igénylő 47 Heves megyei település soron kívül, a piaci ár mintegy harmadáért jut hozzá a termékekhez!

Dr. Juhász Attila Simon
Dr. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés elnöke (fotó: Nemes Róbert)

Az elnök köszönetét fejezte ki Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselőnek a közbenjárásáért és a szállítás felgyorsításáért, valamint háláját fejezte ki a MOL partneri hozzáállásáért.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL