Lépjen kapcsolatba velünk

Öt utat újít fel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a HE-DO Kft.

26129 Gagybátor low

Öt utat újít fel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a HE-DO Kft.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nyár közepére öt utat újít fel Borsod-Abaúj Zemplén megyében a HE-DO Kft. A burkolatfelújításra a közbeszerzési pályázatot a Magyar Falu Program keretében írta ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 

A jó ütemben haladó munkavégzésnek köszönhetően az építőipari vállalkozás jelentős előteljesítés mellett fogja befejezni a 26129-es jelű Gagybátori bekötő út 0+000 és 0+460 kilométerszelvények közötti szakaszának, valamint a 26144-es jelű Gagyapáti bekötőút 0+782 és 1+620 kilométerszelvényeit összekötő szakaszának felújítását, amit a műszaki átadás-átvétel után június közepén adhatnak át a forgalomnak.

Az Abaújkérnél, Mezőcsátnál és Mezőnagymihálynál zajló munkálatokat június végére, illetve július közepére fejezik be a szakemberek. A HE-DO Kft. az érintett utak két oldalán található vízelvezető árkokat és a víztelenítést biztosító átereszeket is kitisztítja és renoválja, új forgalomtechnikai elemeket épít ki, valamint felújítja a 3305-ös jelű út hídját Mezőnagymihálynál.

Reichardt Jenő, a HE-DO Kft. salgótarjáni telephelyének főépítésvezetője elmondta, hogy az öt útszakasz közül legrosszabb állapotban a Gagyapáti bekötő út volt, ahol a szakemberek hideg remix eljárást alkalmaztak a konzorciumi partner, KM Építő Kft. bevonásával. A technológia szerint a meglévő útalapot egy speciális géplánccal felmarták és átkeverték, kötő-, és adalékanyagot adtak hozzá, majd vadonatúj burkolatalapot hoztak létre. 

A teljes beruházás nettó 681 millió 108 ezer 507 forintba kerül.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak pr kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.