Átutalta az önkormányzat az érintett roma családoknak a gyöngyöspatai iskolaperben megítélt 100 millió forint felét. Erről tartott sajtótájékoztatót Horváth László, miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője ma Gyöngyöspatán – írja a Kékesonline.
Horváth László elmondta: továbbra is úgy gondolja, hogy az iskolaperben született ítélet igazságtalan, túlzó, egyoldalú és felrúgja a társadalmi békét. Tényekkel bizonyított, hogy a per mögött egy politikai indíttatású pénzszerző akció áll. Egy Soros György által támogatott alapítvány tervezte, szervezte és rendezte meg az egész pert. Nyilvánvalóvá vált, hogy a perben a szegregáció csak ürügy volt, a cigány tanulók és családjaik pedig csak eszközök. Az igazi cél a konfliktusgerjesztés és ezen keresztül a magyar kormány lejáratása volt.
Javasoltuk, hogy a bíróság által megítélt 100 millió forintos kártérítést ne pénzben, hanem oktatásban és képzésben lehessen az érintetteknek megtéríteni. Ez a javaslat azonban nem talált meghallgatásra sem a bíróság, sem pedig az érintetteket képviselő alapítvány által – hangsúlyozta Horváth László.
A jogerős bírósági döntést végre kell hajtani, de Gyöngyöspata a rá kirótt „büntetést” nem tudja kifizetni, hiszen, ha ezt megtenné, az egész település csőd közeli helyzetbe kerülne, veszélyeztetve ezzel az alapvető szolgáltatásokat és ellátásokat, illetve a bérek kifizetését is.
Gyöngyöspata ebből a harapófogóból csak úgy tudott kikerülni, hogy Magyarország Kormányához fordult segítségét, a kormány pedig meg is adta ezt a segítséget.
Ennek köszönhető, hogy ma reggel valamennyi érintett számára kiutalták a számára megítélt kártérítés felét. A második részletet egy hónapon belül kapják meg.
Horváth László hozzátette: a mai nappal lezárult egy fejezet, újabb pedig nem lesz. A leckét megtanultuk, a tanulságokat levontuk, a tanulópénzt megfizettük.
Ami Gyöngyöspatán megtörtént, az csak egyszer történhetett meg, ennek nem lesz folytatása.
Ami itt megtörtént az – szilárd elhatározásunk szerint – sehol máshol nem történhet meg az országban.

Az általam benyújtott és a Parlament nagy többsége által megszavazott törvényjavaslat szerint a jövőben hasonló perekben a bíróságok pénzbeli kártérítést nem ítélhetnek meg. Ha valaki jogellenesen hátrányt szenved a tanulás során, akkor azt a jövőben oktatással és képzéssel kell orvosolni – húzta alá a képviselő.
Több pénzszerző szegregációs perre ebben az országban nem lesz lehetőség.
Aki tanulni és dolgozni akar, azt támogatjuk, de aki iskolakerülésen vagy erőszakon keresztül akar pénzhez jutni, annak nagyon határozottan útját fogjuk állni – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Forrás: Kékesonline
Fotó: Czímer Tamás
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















