Lépjen kapcsolatba velünk

Gledura Benjamin veretlenül zárta az első online sakkolimpiát

Gledura Benjámin

Gledura Benjamin veretlenül zárta az első online sakkolimpiát

Ez a cikk több, mint 5 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nem várt végeredmény született a I. online sakkolimpián, amely Dvorkovics Kupa néven is bevonul a sporttörténelembe. A döntőben Oroszország és India mérkőzött egymással – írja az Agriasport.

Az első menetben 3-3-as döntetlen született. A mindent eldöntő második menetben az indiai Nihal Sarin és Divya Deshmukh elvesztette a kapcsolatot az internettel, és idővel vesztett döntő második menetében – Az eredményjelző 4,5-1,5 arányú orosz győzelmet mutatott, de India hivatalos fellebbezést nyújtott be a szerverbalesetről, és a kérdést a fellebbezési bizottság vizsgálta. A FIDE elnöke, Arkady Dvorkovics a végén úgy döntött, hogy mindkét csapatnak aranyérmeket ad a FIDE első „online sakkolimpiáján.

A magyar csapat a 4 közé jutásért vereséget szenvedett Oroszországtól (1:5, 3:3) és az 5-8 helyen végzett a 163 nemzetet felvonultató mezőnyben. Az egri Gledura Benjamin (2619) Egyesült Államokból kapcsolódott a magyar csapatba, de az időeltolódás miatt nem tudott mindig játszani. Összességében 9 alkalommal meccselt és 7 győzelemmel és 2 döntetlennel járult hozzá a bravúros szerepléshez. Az oroszok elleni negyeddöntőben Dubov (2770) és Artemijev (2769) ellen is remizett.  

A magyar csapat tagjai (rapid Élő-pontszámok)
Nők: Hoang Thanh Trang (2338), Papp Petra (2297), Gara Tícia (2274), Gara Anita (2279)
Férfiak: Gledura Benjamin (2619), Erdős Viktor (2580), Bánusz Tamás (2614), Balog Imre (2626)
U20-as lányok: Gaál Zsóka (1816), Demeter Dorina (1885)
U20-as fiúk: Kozák Ádám (2438), Persányi Barnabás (2019)
Szövetségi kapitány: Papp Gábor

Forrás: Agrisport

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL