Lépjen kapcsolatba velünk

Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását

Orszaggyules

Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását

Ez a cikk több, mint 5 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.

A képviselők 117 igen szavazattal, 23 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter járványügyi változtatási javaslatait.

A módosítások adminisztratív könnyítéseket is tartalmaznak a három karanténfajta elrendelésével kapcsolatban, mivel azokról eddig valamennyi esetben önálló eljárásban, formalizált határozattal kellett dönteni, ami nehézséget jelentett az ügyek tömegessé válása miatt.

Ennek eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt a törvény erejénél fogva automatikusan meg kell kezdeni.

A zárószavazás eredménye a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 26-án (fotó: MTI/Kovács Attila)

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Ezt követően pedig – amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel – egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük, amelynek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását.

Azokban az esetekben, amikor a helyszíni ellenőrzés másként nem hajtható végre, a karanténra kötelezettek kötelesek beengedni a lakásukba a rendőröket.

A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki, egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető.

A fenti változtatások a kihirdetést követő napon lépnek hatályba.

MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.