Hosszú évtizedek egri adósságát törlesztve a KFC törte meg a jeget azzal, hogy megnyitotta a város első autós éttermét Eger és Felnémet határán a Nagylaposon. Megnéztük a nyitás pillanatait, és ha már ott voltunk, akkor a konyhába is bekéredzkedtünk.
Sanders ezredes, – akinek egy kandeláberre helyezett sziluett reklámportréja már messziről felsejlik a négysávoson haladva – 1952-ben találta meg a tuti csirkés receptet. Ezredesünk meg volt győződve arról, hogy az általa kifejlesztett csirkeételekre igény van, ezért időt és pénzt nem kímélve vállalkozást indított: autójával járta az országot étteremről étteremre, hogy főztjével meggyőzze a tulajdonosokat. 1964-re Sanders listáján már 600 franchise étterem szerepelt az Egyesült Államokban és Kanadában. Ebben az évben kétmillió dollárértadta el részesedését befektetőknek.
Az ezredes akár példaképe is lehet azoknak a vállalkozó hajlamú embereknek, akik hajlamosak 40 év után beletörődni abba, hogy a vágyott siker már soha nem érkezik el az életükbe. Neki sikerült.
Mint arról az Eger Hírek több alkalommal is beszámolt: Eger első, és ezidáig egyetlen autós gyorsétterme, nem éppen a legsimább módon nyithatta meg kapuit. Az építkezés a koronavírus-járvány idején hosszú hetekre megtorpant, és csak egy betontorzó emlékeztetett arra, hogy itt valami olyan dolog épül, amire az az autós éttermeket favorizáló egriek hosszú évekig vártak.
Szerdán megtört a jég, és a KFC Drive Thru (mert ez a neve) végre megnyitott a város nagyalaposi részén, ahová sok szeretettel, és a legfinomabb csirkés ételekkel várják a megéhezett autósokat.
Természetesen a nyitás pillanatát mi sem akartuk kihagyni, így exkluzív videóban mutatjuk meg azt, hogy hol, és hogyan készülnek a fincsi csirkeszárnyak.
(X)
Fizetett PR hirdetés
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














