Lépjen kapcsolatba velünk

Nemzeti Összetartozás Éve – rendhagyó történelemóra az Eger Sikeréért Egyesület szervezésében – videó

Nemzeti Összetartozás Éve – rendhagyó történelemóra az Eger Sikeréért Egyesület szervezésében – videó

Ez a cikk több, mint 5 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából Gál Máté történész előadását láthatták azok, akik ellátogattak az Eger Sikeréért Egyesület szervezésében megrendezett előadásra a Hotel Unicornis éttermébe.

Gál Máté történész az Eger Sikeréért Egyesület felkérésére tartott rendhagyó történelemórát a Hotel Unicornis éttermében. A történész az 1956-os forradalom egri vetületéről és az azt megelőző politikai eseményekről beszélt előadásában. Szóba került a koalíciós korszak, a demokrácia felőrlése, és az egypártrendszer kialakulása, majd a Nagy Imre korszak és annak vége.

Forgó János az egyesület elnöke kiemelte, hogy ez a rendezvény a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából került megrendezésre. A program egy sorozat részét képezi, így egészen biztosan várható még folytatás, aminek egyedül a koronavírus-járvány esetleges rosszabbra fordulása szabhat gátat.

Az egyesület munkájáról szólva elmondta, hogy a közel egy hónapos elnöklése óta új tagokkal bővültek, elkezdődött az iroda kialakítása, és egy következő program szervezése is, ahová Farkas Bertalan űrhajóst várják majd vendégelőadóként – emelte ki Forgó János.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.