Lépjen kapcsolatba velünk

Orbán: Közel van a vakcina

Orbán M1

Orbán: Közel van a vakcina

Ez a cikk több, mint 5 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedésekről és az éjféltől életbe lépő új rendeletekről beszél az M1-nek adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök. Hangsúlyozta már közel van a vakcina. Tömeges szállítás az EU-ból áprilisban lesz, de máshonnan jöhet előbb is. Új intézkedés, hogy éjféltől már a közterületeken is kötelező lesz a maszkviselés.

Vannak pillanatok, amikor eljön egy döntés ideje és azt habozás nélkül meg kell hozni – mondta az interjú elején a miniszterelnök.

Magyarországon nagyjából az történik a járvány terjedését tekintve, mint Európában máshol. Mi Ausztriát figyeljük, most vagyunk ott, ahol Ausztria egy héttel ezelőtt volt – mondta Orbán Viktor.

Most 50 százalék esély van arra, hogy ha így mennek tovább a dolgok intézkedés nélkül, akkor a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Ez nagyon kevés, az intézkedéseket meg kellett hozni.

Magyarország a három legjobb ország között van a kórházi ágyak tekintetében. Eszköz gyakorlatilag korlátlanul van, az orvosok, ápolók is nagyon jók – mondta a miniszterelnök.

Tér van, ágy van, ember is van, de több lehet a beteg, mint amennyinek meg lehet adni felelősségteljesen az ellátást, ennek elkerülése érdekében kellenek az új intézkedések. 

Ha az emberek 80 százaléka hordja a maszkot és a találkozások 80 százalékában rajtuk van, akkor meg lehet állítani a járványt. Ezt eddig megtették az emberek, ezért nem szabadult el előbb a járvány – mondta a miniszterelnök.

Az új rendeletekben kötelezővé teszi közterületeken is a maszkviselést a kormány, mint ahogy Európa sok országában – fogalmazott a kormányfő.

A középiskolásokat nem szabadsságra küldtük, hanem digitális oktatásra – mondta a miniszterelnök.

Van egy kérésem a szülőkhöz. Most kell néhány komoly mondatra időt szakítani. Értem én, hogy a fiatalok erősek és lehet, hogy megússzák enyhébb tünetekkel a betegséget, de a szülők, nagyszülők nem fogják, ha elkapják. Most mindannyiunkon múlik, hogy teljes marad-e a család

– tette hozzá.

A tesztekkel kapcsolatban óriási szakmai vannak. A negatív eredmény pontossága 50-60 százalék, ezért óvatosan kell bánni vele. A kormány annyit tud tenni, hogy a bölcsődéknek, óvodáknak, iskoláknak a tesztet rendelkezésre bocsátja. 

Nagyon bízom abban, hogy az emberek átlátják a helyzet komolyságát, szerintem ez megvan. Egyszer már sikerült, miért ne sikerülne újra

– tette hozzá Orbán Viktor.

A vakcina belátható távolságban van, és a megoldás a vakcina. A megoldás az, hogy a vírust megöljük és ebben csak a vakcina segít. 

Tegnap bejelentették, hogy van vakcina, nem ok nélkül tört ki az optimizmus a tőzsdén.

December végén, januárban az EU-ból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina.

Úgy számolok, ez arra lesz elég, hogy az orvosokat, ápolókat, kórházi dolgozókat, a közrend fenntartásában dolgozókat be tudják oltani, és talán a legnagyobb bajban lévő betegeket is.

Az EU-ból 50-100 ezer vakcina jön decemberben, ezen kívül más vakcináról is tárgyalnak – mondta a miniszterelnök.

Tömeges szállítás az EU-ból áprilisban lesz, de máshonnan jöhet előbb is – mondta a miniszterelnök az orosz, kínai és izraeli tárgyalásokra utalva.

Most 30 napra szólnak az intézkedések, ha ezen túl vagyunk, akkor jön a gazdaság újraindításának időszaka- mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint „karácsonyra szabadulhatunk”.

Leegyszerűsítő megközelítés, hogy az egészséget vagy a gazdaságot kell védeni. Ez egyben van, az egész életet kell védeni – mondta. Állásunk legyen, munkánk, bevételünk, pénzünk, és megmaradjon az életünk, egészségesek legyünk.

A riporteri kérdésre, hogy lehet-e igaztalan táamdásokra számítani Brüsszelből ezúttal is, mint tavasszal, a miniszterelnök azt mondta, eddig sem zavarta Soros Györg irányította erőket az igazság, ezentúl sem fogja.

A statisztikákat ismertetve elmondta: Magyarországon egymillió lakosra 11 ezer fertőzött jut, az uniós átlag 18 ezer. A halálos áldozatok száma 255 nálunk, az EU átlag 437.

A végén túl leszünk, és győzni fogunk- fogalmazott.

Forrás: origo.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.