Lépjen kapcsolatba velünk

Ezek a szabályok léptek életbe éjfélkor

Maszkos

Ezek a szabályok léptek életbe éjfélkor

Újdonság, hogy a 10 ezresnél nagyobb települések egyes közterületein kötelező lesz maszkot viselni.

Ez a cikk több, mint 5 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kedd éjféltől hatályosak azok a rendkívüli intézkedések, amelyeket a magyar kormány a koronavírus-járvány terjedése miatt vezetett be. Többek között az ország egész területén kijárási korlátozás lép életbe este nyolc óra és reggel öt óra között, az éttermek bezárnak, és a boltok is csak korlátozott ideig maradnak nyitva. A 10 ezresnél nagyobb települések egyes közterületein kötelező lesz maszkot viselni. A rendelkezések legalább harminc napra megváltoztatják az életünket, az Origo összegezte a legfontosabb tudnivalókat.

Miután emelkedett az új fertőzöttek napi száma, Orbán Viktor kormányfő  bejelentette, hogy november 4-én éjféltől ismét rendkívüli jogrend életbe lép életbe Magyarországon. A kormányfő egyúttal új járványügyi intézkedéseket is ismertetett. Most, a veszélyhelyzet parlamenti meghosszabbítása után újabb intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök, ezek megjelentek a Magyar Közlönyben.

Milyen szabályokra kell odafigyelnünk mostantól?

Kedd éjféltől kilépési korlátozás lép életbe az ország egész területén, mégpedig este nyolc és a reggel öt óra között. A szabály mindenkire vonatkozik! A rendelkezés alól felmentést kaphat az, aki a kijelölt időszakban munkába megy, vagy onnan hazafelé tart, továbbá rendkívüli esetekben is van erre mód. Aki 20 óra után fejezi be a munkát, annak nem árt munkáltatói igazolást kérnie, hiszen a rendőrök előtt így tudja bizonyítani, hogy jogosultan tartózkodik otthonán kívül. Ez érvényes az esti taxizásokra is: amennyiben egy rendőr megállítja őket, az utasoknak igazolniuk kell, hogy jogszerűen tartózkodnak az utcán.

A kormány döntött arról, hogy a gazdák este nyolc után időkorlátozás nélkül levihetik az utcára sétáltatni a kutyákat.

A korlátozó intézkedések kiterjednek az éttermekre is, amelyeknek átmenetileg be kell zárniuk. A házhoz szállítás engedélyezett, és az üzemi étkezdék, menzák működhetnek. Az ételek kihordásába a taxikat is be lehet vonni.

A kormány rendelkezéseinek értelmében az üzletek este hét órától bezárnak. Ez a szabály vonatkozik az élelmiszer, és egyéb boltokra, valamint a legnagyobb hálózattal rendelkező boltláncok üzleteire is. A fodrász nyitva maradhat (masszőr és személyi edző sem szerepel a rendeletben), de a kijárási korlátozásokat be kell tartani. 

szállodákra is vonatkoznak a szigorítások: kedd éjféltől csak üzleti célú vendégeket fogadhatnak, turistákat nem. A bezárást követő első 30 napban a november 8-ig történt foglalásoknak a 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek a feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, a szálloda alkalmazottai megkapják a fizetésüket.

Általános rendezvénytilalom lép életbe az új szabályok értelmében. Családi összejövetelen, magánrendezvényen legfeljebb tízen vehetnek részt. Esküvőt csak lakodalom nélkül lehet megtartani, a szertartáson csak annak a megtartásához szükséges személyek, valamint a szülők, a tanúk, a testvérek vehetnek részt. Temetésen maximum ötven fő vehet részt. A sportmérkőzések innentől kezdve zárt kapusak lesznek.

Szabadtéren egyénileg lehet sportolni. Ugyanakkor az amatőr csapatsport kedd éjféltől tilos, így a baráti fociknak például egy időre vége szakad. A szabadidős létesítményeket (fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, színházakat, állatkerteket) bezárják. A rendelkezések arról is szólnak, hogy az éttermeknek, és szabadidős létesítményeknek a bezárásukat követő harminc napig nem kell járulékot fizetni. Az állam a munkavállalók bérének felét megtéríti, ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, megkapják a fizetésüket.

felsőoktatásban, és a középiskolák nyolcadik osztálya fölött visszaállnak a táv, -és digitális oktatásra. Ezzel párhuzamosan az összes kollégiumot be kell zárni. A szabály nem vonatkozik a bölcsődékre, óvodákra, a 14 év alatti általános iskolásokra, ezek az intézmények továbbra is nyitva maradnak.

kórházi dolgozókat, tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat gyorsteszttel fogják tesztelni, akkor is ha ez csak 50-60 százalékos pontossággal mutatja ki a megbetegedéseket.

A miniszterelnök az M1-nek adott, kedd esti interjújában az eddigiekhez képest egy új korlátozó intézkedésről számolt be: kedd éjféltől kötelező lehet a maszkhasználat a közterületeken. Ez a 10 ezer lakos feletti településekre vonatkozik és a részletszabályokat a polgármesterek alkotják meg. 

Korábban írtuk:

Orbán: Közel van a vakcina

 Forrás: Az origo.hu cikke alapján

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL