A Városgondozás Eger Kft. szerint ugyan a fenyők ingyenes felajánlásból származnak, a díszek eleve rendelkezésre állnak, mégis 280 ezer forint, hogy Eger saját vállalatától karácsonyfához jussanak Eger városrészei, közösségei.
Bódi Zsolt tájékoztatta az Eger Híreket arról, hogy ami eddig ingyen volt, annak most már igen borsos ára van. Az ügy előzménye, hogy Felnémet fideszes önkormányzati képviselője tájékoztatást kapott a Városgondozástól, hogy az eddigi évektől eltérően városrészük már nem számíthat díjmentesen a cég munkájára az ünnepek előtt.
A fa kivágása, szállítása, beállítása bruttó 200 ezer forint, a fa díszítése további 80 ezer forint.
Potom 280 ezer forint városrészenként (Az indoklás szerint ez a piaci ár). Mindezt úgy, hogy a válaszlevélben megírtak szerint rengeteg fenyőfa-felajánlás érkezett, ráadásul a díszítést a Városgondozás meglévő eszközeivel oldják meg.
Tehát a cég nem költ sem a fára, sem a díszekre, csak a szállításra, illetve a munkát elvégzők bérére. Még szomorúbb a kép, ha hozzávesszük, hogy Eger saját vállalata nem ad semmiféle kedvezményt Eger saját városrészeinek, közösségeinek, illetve képviselőinek a szeretet ünnepére készülve.
Az ajánlatot elutasítók között az „első fecske” Felnémet. Bódi Zsolt válaszában jelezte:
nem kérik a Városgondozás több százezer forintos szolgáltatását,
helyette lakossági segítséggel oldják meg, hogy – járvány ide, gazdasági hatások oda – az ünnep szép dísze idén is beragyogja a városrész karácsonyát.
A vállalat egyébként azzal indokolt, hogy idei bevételei lényegesen lecsökkentek.
Bódi Zsolt az Eger Híreknek elmondta továbbá, hogy idén két fenyőfát is állítanak önerőből Felnémeten: egyet a Berva lakótelepen, míg egy másikat a városrész régi fő utcáján, a Kovács Jakab utcában.
Kiemelt kép: Felnémet karácsonyfája 2019-ben.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















