Lépjen kapcsolatba velünk

Kásler Miklós: Emelt szintű készültség lép életbe kórházainkban

Kásler Miklós

Kásler Miklós: Emelt szintű készültség lép életbe kórházainkban

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Emelt szintű készültség lép életbe kórházainkban és szigorú utazási korlátozások kerülnek kidolgozásra – jelentette be pénteki Facebook-bejegyzésében az emberi erőforrások minisztere.

Kásler MIklós rámutatott: az előttünk álló hetekben egyéni és közösségi helytállásunkra lesz szükség úgy a járványügyi szabályok szigorú betartása, mint az oltások beadása tekintetében.

„A kedvezőtlen járványügyi adatokat okozó vírusmutációknak ugyanis erőteljesebb a fertőzőképessége, jelentősen nagyobb a reprodukciós rátájuk a korábban ismerteknél, illetve súlyosabb megbetegedést is eredményezhetnek”

– mondta Kásler, aki szerint a járvány harmadik hullámának kezdetén azonban stratégiai előnyt jelent számunkra, hogy az emberi élet és egészség védelmének kulcsát jelentő vakcinák közül hazánkban immár öt gyártó termékével zajlik a tömeges oltás.

„A célunk továbbra is az, hogy minél előbb, minél több ember megkaphassa az életet és védettséget jelentő vakcinát, ezért arra kérek mindenkit, hogy jelentkezzen az oltóanyagért, bízzon valamennyi elérhető vakcinában és éljen a felkínált oltás lehetőségével” – mondta Kásler.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL