Hosszan tartó tapssal jutalmazta a pénteki díszbemutatón Nemes Jeles László Saul fia című filmjét a 68. cannes-i filmfesztivál közönsége.
A cannes-i fesztivál hagyományainak megfelelően a világpremier előtt a Saul fia alkotói – egymásba karolva – fotósok sorfala előtt vonultak fel a vörös szőnyegen, ahol Pierre Lescure, a fesztivál idén kinevezett elnöke és Thierry Frémaux művészeti igazgató köszöntötte őket.
Állva köszöntötték
A teremben a már helyüket elfoglaló nézők állva köszöntötték a magyar művészeket, s a végig feszült figyelemben zajló vetítés végén perceken át tapsolva, állva köszöntötték az alkotókat, akik szintén felállva köszönték meg a meleg fogadtatást.
Nemes Jeles László a bemutató után az MTI-nek elmondta, hogy megható volt számára a közönség reakciója, s szerinte azt is lehet érezni, hogy a film jelentős nemzetközi visszhangot vált ki.
A francia sajtó elsősorban a holokausztábrázolás etikai kérdésével foglalkozik, ami a rendező szerint várható volt. A film – mint emlékeztetett rá – újfajta nézőpontot ajánl a holokausztról való beszédmódban. Örülne, ha erről sok szó esne, de annak még jobban, ha minél többen megnéznék a filmet és beszélgetnének róla.
Az amerikaiak díjesélyesnek érzik
A film nemzetközi forgalmazója a rendező elmondása szerint olyan sok megkeresést kapott, hogy „ki kellett kapcsolnia a telefonját”. Többek között komoly amerikai vételi ajánlatok is érkeztek, mégpedig azért, mert az amerikaiak díjesélyesnek érzik az alkotást a jövő évi Oscar-díj gálán, s ezt kívánják előkészíteni a film megvásárlásával.
Nemes Jeles László elárulta, hogy jelenleg második filmtervén dolgozik, amely 1910-ben Budapesten játszódik, s a civilizáció végéről szól. A film műfaját illetően egy fejlődéstörténet és thriller keveréke lesz.
Forrás: hirado.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















