Lépjen kapcsolatba velünk

Kásler: A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek!

Koronavírus A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban végzett gyógyító munka

Kásler: A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek!

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A járványügyi védekezés legnehezebb hetei jönnek, fegyelmezettnek kell maradni – erről írt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-bejegyzésében vasárnap.

A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk. Hétfőtől olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése – hívta fel a figyelmet.

A legtöbb magyar család már szembesülhetett a koronavírus-fertőzés valóságával, de a tavasz beköszöntével bizonyára vannak, akik a bezárkózás, életünk szigorúbb korlátok közé szorítása ellen zsigerileg tiltakoznak

– írta.

Kásler Miklós a bejegyzésben orvos-miniszterként arra kért minden magyar embert,

hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, mert „ezek betartásával tudjuk szeretteink, ismerőseink, honfitársaink életét megmenteni”.

A mielőbbi szabadulás reményében versenyt futunk az idővel az oltások tekintetében. A társadalmi védettségnek ugyanis a közel egymillió beoltott, valamint az európai és világviszonylatban is előkelő átoltottsági adataink ellenére sem állunk még azon a fokán, amivel a fertőzöttek és a betegek számának meredek emelkedését vissza lehetne fogni. Ezért kell fegyelmezettnek maradni! – fogalmazott Kásler Miklós.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL