Lépjen kapcsolatba velünk

A NAV szeme már többet lát

Cash

A NAV szeme már többet lát

Ez a cikk több, mint 11 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a vállalkozások valós forgalmi adatainak vizsgálatára.

A revizorok egyre gyakrabban alkalmaznak forgalomszámlálást, melynek célja az adózók valós forgalmának, bevételeinek nyomon követése úgy, hogy az adóellenőrök akár egész nap figyelemmel kísérik a nyugtakibocsátást. Az ellenőrzés során a pénzkészlet számbavételén keresztül minden készpénzmozgást igénylő bevétel és kiadás dokumentálását is vizsgálják.

 

Az ellenőrök azt tapasztalták, hogy azokon a napokon, illetve annak egy-egy kiválasztott időszakában amikor forgalomszámlálást végeztek, a pénztárgépben rögzített bevételek jelentősen megemelkedtek más napokon rögzítettekhez képest, ez megmutatkozott a nyugta darabszám és a bizonylatolt összeg növekedésében is.

 

2014-ben 117 adózónál végeztek forgalomszámlálást a revizorok az Észak-magyarországi régióban, jellemzően a kiskereskedelemmel és vendéglátással foglalkozóknál.
Egy zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó egyéni vállalkozó forgalmának számlálására például negyedévente több alkalommal is sort kerítettek az ellenőrök, akik azt tapasztalták az egyik forgalomszámlálás alkalmával, hogy közel 6 szorosára, 526 darabra növekedett a kiállított bizonylatok mennyisége a negyedévben átlagos 90 darabos napi bizonylatszámmal szemben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL