Végre, hétvége! Jó reggelt, Eger! A kellemes idő egyelőre még várat magára, noha a mai nappal már meteorológiai értelemben is tavasz van. Hózáporok, eső és napsütés is lesz a hétvégén, szóval igazi változékonyság jellemzi majd az előttünk álló két nap időjárását. Tegnap kaptunk +1 hét szigorítást, ami ismerve az elkeserítő számokat, egyáltalán nem volt meglepő húzás a kormány részéről. Helyben sem telt unalmasan az élet pénteken. Hírt adtunk például egy egri szatírról, aki a Lajosvárosban fejezte ki meglehetősen furcsán az ellenkező nem iránt érzett vonzalmát, de szóltunk arról is, hogy az Eszterházy Károly Egyetem az egyik legkapósabb felsőoktatási intézmény lett az országban. Ezekről és még sok minden másról is szó lesz reggeli összefoglalónkban, amit a hétvége első kávéja mellé ajánlunk a legnagyobb szeretettel. Jó hétvégét, Eger!
2021. március 20., szombat
Ilyen időnk lesz hétvégén
Szombat reggel több helyen előfordulhat havazás, hózápor, valamint helyenként pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben ismét többfelé kell számítani záporok, hózáporok kialakulására, egy-egy helyen az ég is megdörrenhet, néhol apró szemű jég is eshet.
A legtöbb napsütés felénk, északkeleten, keleten várható. Napközben 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, majd délután északnyugaton megnövekszik a felhőzet, de csak hószállingózás, esetleg jelentéktelen havazás fordulhat ott elő. Többfelé lehet élénk, helyenként erős az északnyugati, északi szél. A legalacsonyabb hőmérséklet -2 és -9 fok között alakul, délután pedig 4-10 fokot mérhetünk.
Egerben szombat reggel -1, -2 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Klaudia, Áhim, Alexa, Alexandra, Azár, Csák, Hubert, Huberta, Hubertusz, Ipoly, Joachim, Joáhim, Joakim, Klaudetta, Klaudiána, Kötöny, Mór, Móric, Sugár, Sugárka, Volfram
A Klaudia név eredete és jelentése
A Klaudia név a latin Claudius nemzetségnévből ered, jelentése: sánta, béna. Férfi megfelelője a Klaudiusz.
A Klaudia név jellemzése
Független, óriási szabadságigénye van, nem tűri a bezártságot, sem azt, ha irányítani akarják. A saját feje után megy, és a legtöbb sikerét ennek köszönheti, mivel nem hagyja, hogy mások eltántorítsák őt céljaitól. Makacs és öntudatos, és a sok siker mellett ezen tulajdonságai néha a hátrányára válnak, főleg, amikor másokkal kellene együttműködnie.
Kutya névnap:
Mex(i), Stella
Cica névnap:
Csili, Csillag
Hörcsög névnap:
Köles
Sok boldogságot kívánunk minden ünnepeltnek!
Születésnaposok
1828 – Henrik Ibsen norvég író, a „modern dráma” atyja († 1906)
1931 – Avar István magyar színművész, a nemzet színésze († 2014)
1950 – Carl Palmer angol zenész, az Emerson, Lake & Palmer dobosa
1958 – Hirtling István Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész
1984 – Fernando Torres spanyol labdarúgó
1985 – Antal Gergely magyar sakkozó, nemzetközi nagymester
Erről híres a mai nap
- Ma van a tavaszi nap-éj egyenlőség, a csillagászati tavasz kezdete.
- Ez a nap a frankofónia világnapja
- Ma van a boldogság világnapja
- Ezen a napon tartjuk a Hazai halak napját (2017 óta)
Ezen a napon történt
1541 – Megkezdődik Pest ostroma.
1916 – Albert Einstein közreadja relativitáselméletét.
1935 – Endrődi sortűz, 8-an vesztik életüket egy hibás döntés következtében a Békés vármegyei Endrődön végrehajtott csendőrsortűzben.
1964 – Megalakul az ESRO (Európai Űrkutató Szervezet), az ESA egyik elődszervezete.
1969 – John Lennon és Yoko Ono esküvője Gibraltáron.
1970 – Amerikai rakétával elindul a NATO első katonai távközlési műholdja, a NATO–1.
1990 – A marosvásárhelyi fekete március tetőpontja, 5 halálos áldozattal zajló heves összecsapás a magyarok, valamint a románság és a Román Hadsereg között

Az előző nap legfontosabb hírei
Orbán Viktor: Még egy hétig maradnak a hatályban lévő korlátozások
Nyitrai Zsolt: A legfontosabb védelmi intézkedés az oltások számának növekedése
A regisztrált idősek több mint felét már beoltották
Mérőóra-leolvasás ürügyén csalók próbálhatnak bejutni az otthonokba
Szatír járt a Lajosvárosban
A kapukódokat kijátszva fosztogatták betörők több egri társasház tárolóját
Fotó- és videópályázattal indítanák újra Eger turizmusát
Különösen nagy az érdeklődés az egri Eszterházy Károly Egyetem képzései iránt
Árverésen értékesíti a NAV a használaton kívüli hivatali járműveit
Kézilabda – győzelem és vereség is jutott az Egri VSI lányainak
Hajrá, Eger! Szombaton újra medencébe ugranak a Tigra-ZF-Eger lányai
✨ A hétvégi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










