Lépjen kapcsolatba velünk

Az Szerencsejáték Zrt. támogatásával bővülhet a játszótér az Érsekkertben

Játszótér

Az Szerencsejáték Zrt. támogatásával bővülhet a játszótér az Érsekkertben

Ez a cikk több, mint 5 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Társadalmi felelősségvállalási programja keretében a Szerencsejáték Zrt. eddig már 13 játszóteret épített Magyarországon, mely szám idén várhatóan 5 újabb egységgel bővül. Az egyiket éppen Egerben tervezik megvalósítani.

Az erről szóló polgármesteri határozatra az EgriNapok blog talált rá. A helyszínt a Városgondozás Eger Kft.-vel közösen jelölte meg az önkormányzat, részben amiatt, mert így már adottak olyan infrastrukturális elemek, melyeket egy új helyszínen még ki kellene építenie a városnak. A játszótér kialakítását, vagy jelen esetben átalakítását a Szerencsejáték Zrt. finanszírozza, elkészülte után pedig közérdekű kötelezettségvállalás jogcímén ruházza át az önkormányzatra.

A Szerencsejáték Zrt. közleményében úgy fogalmaz:

„A játék összeköt!” program keretében olyan, különleges, úgynevezett inkluzív, azaz befogadó játszóterek valósulnak meg országszerte az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont, továbbá a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete szakmai közreműködésével, amelyeken a fogyatékossággal élő gyermekek ép fejlődésű társaikkal együtt, közösen tudnak játszani. Az együtt játszás és a hozzáférhető játékélmény lehetőségét a megfelelő eszközkiképzéssel, burkolattal és megközelítési felülettel elhelyezett játékok, valamint az akadálymentes közlekedési pontok biztosítják nem csupán az ép, de valamennyi fogyatékossági csoporthoz tartozó gyermek számára is. A közös élményeknek pedig óriási hatásuk lehet abban, hogy a gyerekekben egész életükre elfogadó, együttműködő attitűd alakuljon ki egymás és fogyatékossággal élő társaik iránt is. A program mottója így tehát jóval több, mint csupán egy-egy jól csengő frázis: „Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”.

Fotó: Szerencsejáték Zrt. honlapja. Egy, a program keretében már korábban elkészült soproni játszótér.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL