Még 2019 nyarán érkezett lakossági bejelentés Eger Megyei Jogú Város önkormányzatához, hogy egy viszonylag nagy felületen beszakadt az útburkolat egy forgalmas belvárosi kereszteződésben a Sertekapu és a Kisvölgy utcák találkozásánál. A munkálatokat a Belügyminisztérium forrásából, novemberben kezdték meg a szakemberek. Oroján Sándor, a körzet önkormányzati képviselője közösségi oldalán jelentette be a helyreállítási munkálatok befejezését.
2019-ben érte váratlanul a környéken lakókat a Sertekapu utca, illetve a Kisvölgy utca kereszteződésénél található útbeszakadás, amely szinte egyik napról a másikra következett be. A helyszínen korábban megtudtuk, hogy egy közel 50 éves betonszerkezet ment tönkre a folyamatos terhelés következtében.
Ismert az is, hogy hosszú hónapokon keresztül éktelenkedett a területen az útbeszakadás, melynek fa borítását már az idő is kikezdte. Az eset heves vitákat generált a városi közgyűlésben is, ahol több alkalommal is szóba került a balesetveszély, illetve a képviselők a késlekedés okára is szerettek volna magyarázatot kapni a városvezetéstől.
Oroján Sándor képviselő novemberben, a helyszín bejárásán jelentette be, hogy a kormány 30 millió forinttal támogatja a probléma megoldását.
A kivitelező Habbeton Kft. a feltáráskor felmerült műszaki problémákat is megoldotta – tudta meg az Eger Hírek. Az új csapadékvíz-elvezető beton keretelemek évtizedekre megoldják a biztonságos vízelvezetést. A kivitelezésből a Heves Megyei Vízmű Zrt. is kivette a részét. Az ivóvíz hálózaton lévő, úgynevezett tolózárakat és vezetékeket is kicserélték, új tolózár aknát építettek, elejét véve a későbbi útfelbontási munkálatoknak.
A körzet képviselője szintén a közösségi oldalán jelentette be a minap, hogy elkészült a kereszteződés felújítása.
Korábban írtuk
Nemsokára végeznek a Sertekapu-Kisvölgy utcák kereszteződésében
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










