Lépjen kapcsolatba velünk

Környezetvédelmi szempontokra is figyelnek az egri várban

Var2

Környezetvédelmi szempontokra is figyelnek az egri várban

Ez a cikk több, mint 4 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A fejlesztés során fontos a zöld szemlélet. Az épülő fogadóépület különlegességéről – nem véletlenül – éppen a Föld napján számoltak be.

Számos, a turisztikai kínálatot bővítő, a látogatók kényelemét szolgáló, új élményeket garantáló beruházás zajlik az Egri vár területén – olvasható a Facebook-oldalukon.


A megjelent posztban hozzátették: egy építkezés során, műemléki környezetben rengeteg kritériumnak kell megfelelni. Ilyen például, hogy az attrakció egyszerre legyen korszerű és korhű, ugyanakkor fontos szempont az örökség megóvása mellett, a környezet védelme is.

Ennek szellemiségében tervezték meg a vár déli bejáratánál található új fogadóépületet is. A létesítmény körül olyan növényeket telepítettek, melyek amellett, hogy dekoratívak, jól alkalmazkodnak a környezeti feltételekhez.

Így esett a választás a páfrányra, valamint a kis kék virágokkal pompázó, indaszerűen kúszó vinca minorra – tették hozzá.


Az épület további különlegessége a varjúhájjal borított úgynevezett „zöld tető”, mely vélhetően kellemes látványt nyújt majd a Varkoch-kapu felől visszatekintőknek.

(Forrás, fotók: Egri vár Facebook-oldal)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Természet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.