Lépjen kapcsolatba velünk

Így buliztak a fiatalok az első szabad egri éjszakában – Galéria

Így indult újra az éjszakai élet Egerben

Így buliztak a fiatalok az első szabad egri éjszakában – Galéria

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az 5 millió beoltott utáni járványügyi enyhítések bejelentését követően az elmúlt hétvégén nyithattak ki először a szórakozóhelyek Egerben is. Mutatjuk, hogyan csapatták a bulira éhes fiatalok az első, újra szabad egri éjszakában.

A nyitás utáni első nagyobb zenés rendezvény a fiatalok egyik legkedveltebb klubjában, a BRDWY-ban zajlott Egerben. A péntek éjszakai első tapasztalatok még óvatos lelkesedést mutattak a bulizók körében, ami annak is betudható, hogy a fiatalok közül még többen nem éltek az oltás lehetőségével, márpedig a védettségi igazolvány meglétét itt is szigorúan ellenőrzik. Ha úgy döntünk, hogy a gőzt egy kis éjszakai bulizással vezetjük le valamelyik szórakozóhelyen, jó tudni, hogy a védettséget igazoló kártyára, vagy az azt kiváltó mobiltelefonos alkalmazásra és a személyi igazolványra egyaránt szükség van és lesz is, legalább augusztusig biztosan.

fotó: Daróczi Péter

Az Eger Hírek által megkérdezett bulizók egyöntetűen arról számoltak be, hogy az elmúlt hónapok bezártsága után már nagyon várták, hogy végre kiszabaduljanak az éjszakába.

A házigazda, DJ. Endru elmondta, hogy nagyon bíznak abban, hogy az élet gyorsan visszatér majd az egri éjszakába, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy a rendezvénynaptárukat minél előbb fel tudják tölteni.

Az egyik bulizó elmondta, hogy amint lehetősége nyílt rá, az elsők között regisztrált az oltásra, mert nem szeretné, ha ez miatt „úszna el a nyara.”

Egy másik, már szemmel láthatóan nem szomjas srác arról beszélt, hogy több ismerőse is szeretett volna már „csapatni” egyet, csak a bejáratnál szembesültek azzal, hogy oltás híján erre egyelőre nem lesz lehetőségük.

fotó: Daróczi Péter

Egy fiatal hölgy becsatlakozva a beszélgetésbe, szomorúan jegyezte meg, hogy az idei fesztiválszezon legnagyobb része idén is elúszott, ezért ezen a nyáron a kisebb bulikra rendezkedtek be barátnőivel. Mint elmondta, személy szerint a mobilos alkalmazást részesíti előnyben, mert a védettségi kártyáját „úgyis elhagyná”. Ő már így érkezett meg a péntek éjszakába, és elmondása szerint semmi akadályba nem ütközött annak ellenőrzése során.

A nyitóbuli sztárvendége Pixa volt, aki egy fergeteges Dj szettet játszva táncoltatta meg közönségét.

Íme az első, újra szabad egri éjszaka képei.

Daróczi Péter fotógalériája

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.