Lépjen kapcsolatba velünk

Több mint egymillió diáknak kezdődött el a nyári szünet

Nyári szünet

Több mint egymillió diáknak kezdődött el a nyári szünet

Ez a cikk több, mint 4 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Olyan rendkívüli tanév ér most véget, amely megmutatta a magyar iskolarendszer legnemesebb értékeit és hagyományait – tette közzé szerdai Facebook-bejegyzésében az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós azt írta, hogy több mint egymillió magyar diáknak veszi kezdetét a nyári szünet szerdán.

Rendkívüli tanév ér véget, amely alatt embert próbáló kihívásokkal szembesültek ifjaink és az őket tanító pedagógusok. A koronavírus-járvány azonban megmutatta a magyar iskolarendszer, a tanulók és tanítók „legnemesebb értékeit és hagyományait, ami által együttesen képesek voltak sikerrel venni a digitális átállás próbatételeit

– közölte.

Az iskolák az online tér nyújtotta lehetőségek kihasználásával megőrizték intézményeik és ezáltal az egész ország működőképességét. A köznevelés ezzel a helytállással hozzájárult a járvány harmadik hullámának letöréséhez és sok ezer magyar ember életének megmentéséhez – fogalmazott.

Kásler Miklós bejegyzésében megköszönte a pedagógusok és a tanulók egész éves munkáját, azt kívánva, hogy szeptembertől újra a megszokott módon láthassák viszont egymást.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL