Lépjen kapcsolatba velünk

Rudolf-tanyán versengtek az erdészek

DSC

Rudolf-tanyán versengtek az erdészek

Ez a cikk több, mint 4 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A koronavírus járvány kezdete óta első alkalommal gyűlt össze az EGERERDŐ Zrt. erdész kollektívája, a Parádfürdői Erdészet területén lévő Rudolf-tanyán. A Bükkből, a Mátrából és a Heves-Borsod dombvidékről érkező kollégák az Év Erdésze verseny elődöntőjén vehettek részt a csodás környezetben.  

A 7 erdészetünk szakemberei, a megszokott versenyszámokban mérték össze tudásukat. A megnyitó után a szakmai tesztsor kitöltése következett, amiben a mindennapi munkához szükséges jogszabályokkal kapcsolatos kérdések is szerepeltek. Az elméleti tesztet négy terepi versenyszám követte, melyben mindennapi gyakorlati feladatokat kellett a zöldruhás szakembereknek elvégezni (választékolás, trófeabírálat, fatérfogat becslés, gyérítésjelölés) – számol be róla Vigh Ilona az EGERERDŐ Zrt. kommunikációs és közjóléti vezetője.

Egyéniben első helyezést ért el Tóth Sándor, a Felsőtárkányi Erdészet kerületvezető erdésze. Második lett Kiszály Gábor kerületvezető erdész Parádfürdőről, harmadik helyezést ért el Asztalos Lajos kerületvezető erdész, szintén a Felsőtárkányi Erdészettől. Az egyéni helyezések mellett a Felsőtárkányi Erdészet csapatban első helyen végzett.

Az egyéni nyertes – a pénzjutalommellett – továbbjutott az országos versenyre, mely az Országos Erdészeti Egyesület augusztusi Vándorgyűlését megelőzően Bugacon lesz megtartva. Az országos megmérettetés résztvevői az Év Erdésze címért versengenek, mely cím szakmán belül hatalmas elismerésnek számít.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Természet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL