Lépjen kapcsolatba velünk

Koronavírus – 4 új fertőzött Heves megyében

Koronavírus mintavetel

Koronavírus – 4 új fertőzött Heves megyében

Ez a cikk több, mint 4 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A beoltottak száma 5 772 010, közülük 5 509 130 fő már a második oltását is megkapta, 322 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 194 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 531 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 059 főre emelkedett. Heve megyében 4 újabb fertőzöttet regisztráltak.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4826 főre csökkent. 132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, amikor még nem volt vakcina és csak korlátozásokkal lehetett védekezni a vírus ellen.

Az iskolai oltásokat szeptember 2. és 3. napokon is folytatják az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával.

Az első oltást követően 3 hét múlva kerül sor a második oltásokra ugyanabban az iskolában, ahol az első oltás is történt,

Ugyancsak az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat IDE KATTINTVA.

A delta vírusmutáns terjedése a még be nem oltottakat veszélyezteti a leginkább. Őket arra kérik, hogy regisztráljanak oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztrációt követő pár napon belül már időpontot is tudnak foglalni.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.