Az immár 4. éve tevékenykedő SZATECS (Szaláért Tevők Csoportja) és szakkollégisták együtt segítették a tanévkezdést. Gyermekjóléti szakemberek és a Szala városrészben lakók közösen dolgoznak a közösség fejlődéséért, az ott lakók által megfogalmazott problémák megoldásán. Idén az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Egri Roma Szakkollégiumával közösen tanszercsomagokkal támogatták a hátrányos helyzetű, iskoláskorú gyerekeket.
Az elmúlt 1-2 évben a tagok és a szakemberek a digitális oktatással nehezen megbirkózó családok gyermekei számára szervezett korrepetálási programmal segítették a tanulást, hogy csökkentsék az iskolai lemorzsolódást. A szakmai programmal tavaly Eger Megyei Jogú Város egy országos megmérettetésen első helyezést ért el.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) „Jó gyakorlat” pályázaton a sikeres munkát 1 700 000 forinttal is díjazták.
A napokban átadott tanszercsomag – melyet teljes egészében az Egri Roma Szakkollégium biztosított – elsősorban a korrepetálásban rendszeresen résztvevő gyermekeket segíti az iskolakezdésben, akik a szünetben élménykiránduláson is részt vehettek a korábbi „töosz-os” pályázatnak köszönhetően.
A pályázat keretéből megvásárolt nyársalót a Rudivár utcában később fogják kialakítani.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















