Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Figyelem: a 2-es vágányra zenebona érkezik!

20211001

Figyelem: a 2-es vágányra zenebona érkezik!

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A vasútállomáson kezdték zene világnapi flashmob-sorozatukat az egri zeneiskola diákjai pénteken. Több helyszínen, több alkalommal találkozhatunk velük.

Rázendítettek, amint befutott a 13:47-es budapesti járat. A diákok nagyjából 10 perces műsorral készültek, amit nem csak a vágányok között, hanem a Széna téren, a Kis-Dobó téren és a Hibay utcai ovi bejáratnál is előadnak.

Október 1-én pénteken, a Zene Világnapja alkalmából újra belecsapunk a lecsóba – fogalmazott előzetesen a programmal kapcsolatban az Eger Híreknek az egri Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója. Gulyás László ismertetése szerint azok a gyerekek, akik nemrég a 24 órás szolfézsórán is részt vettek, most több helyszínen is szórakoztatják a nagyérdeműt.

16 és 17 óra között zongoramuzsika lesz hallható a kis-Dobó tér hídján, nagyszerű klasszikus zenei előadással és más műfajokkal, például jazz-el, a zeneiskola előtt pedig népzenei produkciókkal kápráztatják el a közönséget. Végül, a Zene Világnapja alkalmából szervezett koncert 18 órakor veszi kezdetét az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola nagytermében, ahová szeretettel várják az érdeklődőket.

(Amatőr fotók.) Korábban írtuk:

Lépten nyomon „zeneiskolásokba botlunk” majd a Zene Világnapján
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.