Lépjen kapcsolatba velünk

Újra Kárpátaljáért fut a Vasember

Hidvégi Üstös Pál

Újra Kárpátaljáért fut a Vasember

Ez a cikk több, mint 11 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Gyöngyösről indult szerda reggel, s már megérkezett Ónodra Hidvégi-Üstös Pál, aki július 2-a és 12-e között 800 kilométert fut, méghozzá Kárpátaljáért.

 

Hidvégi-Üstös Pál, a Tisza Nagykövete és Takár „Katyó” Károly kárpátaljai ultrafutó 500 kilométer tett meg alig két hete Vácról, Técső testvérvárosától Viskig, ahol a Koronavárosok Találkozójára futottak be. Céljuk az volt, hogy eljuttassák a Kárpátok lábánál élő honfitársaink üzenetét a magyarsághoz: azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha az idén Kárpátalján nyaralunk, túrázunk meglátogatjuk az emlékhelyeket, mulatunk a kultúráktól, gasztronómiai érdekességektől színes fesztiválokon, vagy éppen vadvízi evezünk.

 

A futás iránti érdeklődés arra készteti Hidvégi-Üstös Pált, hogy ne álljon meg, hanem folytassa a küldetését. A Rákóczi Szabadságharchoz kötődő egyik legnyugatibb magyar településről, Kőszegről indult július 2-án és 800 kilométer megtétele után, július 12-én ér majd célba. A tiszaújlaki Rákóczi Ünnepségre fut be, ahol a KMKSZ szervezésében a Szabadságharc első győztes csatájára emlékeznek. Hidvégi futva hívja a Rákóczi hagyományokat ápoló településeket a közös megemlékezésre és a péterfalvai Kuruc Fesztiválra.

 

„2011-ben, a Szatmári Békesség háromszázadik évfordulóján egy Beregi polgármesterekből álló delegációt vezettem Rodostóba, majd Zágontól 3100 kilométert kerékpároztam Tarpáig és 72 helyi megemlékezést kötöttem egybe, létrehozva ezzel az emlékév legnagyobb Rákóczi eseményét. Nagyon fontos számomra a hagyományok ápolása, mert ez is összeköt bennünket. Most is össze kell fogjunk, hogy együtt segítsünk Kárpátaljának!” – mondta el Hidvégi-Üstös Pál

 

De mivel tud segíteni egy ultrasportoló, aki úgy fut le két maratonnyi távot naponta, akár 50 napon keresztül, hogy ha kell 10-20 helyen is megáll, hogy beszélgessen az emberekkel és elmondja miért is jött?  A válasz erre csak egy lehet, elfut Kárpátaljára, közben minél több emberhez viszi el az ott élő honfitársaink üzenetét: Nyaraljunk, túrázzunk, kiránduljunk az idén Kárpátalján!

 

A futáshoz az utolsó napokon jótékonysági kerékpáros túrát és félmaraton futást kapcsolnak a szervezők. Július 11-én már Beregdaróctól lehet csatlakozni kerékpárral Pálhoz, másnap reggel, pedig közösen kerékpároznak, futnak 21 kilométert Szatmárcsekéről Tiszaújlakra.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL