Jó reggelt, Eger! November 18-a van, csütörtök. Ma is folytatódik a változékony őszi idő, így napsütésre, jelentéktelen esőre és ködre is lehet készülni. Reggeli összefoglalónkban ma is mutatjuk a tegnap híreit, így például azt is, hogy hogyan érkezett meg Eger idei karácsonyfája a Dobó térre, és annak is utánajártunk, hogy mit tartogatnak nekünk az idei adventi programok. Ezek mellett minden fontos Infó ma reggel is összegyűjtve, így a híreken túl ma is mutatjuk mit ír mára a kalendárium, milyen időnk lesz, és mit olvastunk ki a csillagokból. Jó reggelt, nagyszerű csütörtököt, Eger!
2021. november 18., csütörtök
Ilyen idő lesz ma
Ma egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk. Számottevő csapadékot és lényeges lehűlést azonban nem hoz, sőt lehetnek olyan területek, ahol a feloszló köd és rétegfelhőzet miatt emelkedik, majd a hőmérséklet – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Már délelőtt elkezd szakadozni, vékonyodni a felhőtakaró, emellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, keletre összpontosulnak majd délutánra a vastagabb felhők. Néhol jelentéktelen eső valószínű. Északnyugatira fordul a szél, megélénkül, helyenként meg is erősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 4 és 12 fok között valószínű, északkeleten lehet a hidegebb.
Egerben csütörtök reggel 0, +1 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Jenő, Csende, Csendike, Jolán, Jónás, Noé, Odiló, Odó, Ottó, Péter, Pető, Román
A Jenő név eredete és jelentése
Török eredetű férfinév. Jelentése: bizalmas, tanácsadó, miniszter. Egyik magyar honfoglaló törzs nevéhez kötik származását.
A Jenő név elemzése
Fontos számára a környezetének támogatása, hitében nem ismer lehetetlent. Érzelmileg nyitott, lovagias személy. Párkapcsolatában nyílt, őszinte ember. Kudarcot nehezen viseli el, inkább próbál más lehetőséget keresni.
Kutya névnap:
Lola, Times
Cica névnap:
Praliné, Ropi
Hörcsög névnap:
Csikis
Születésnaposok
1799 – Keczkés Károly magyar vízépítő mérnök, a Tisza feltérképezésének úttörője († 1856)
1901 – George Gallup amerikai statisztikus, a közvélemény-kutatás úttörője († 1984)
1913 – Rozsda Endre magyar születésű szürrealista festőművész († 1999)
1925 – Farkas Gizella tízszeres világbajnok asztaliteniszező († 1996)
1939 – Amanda Lear francia énekesnő
1953 – Alan Moore angol író, képregényíró
1960 – Kim Wilde angol popénekesnő
1962 – Kirk Hammett a Metallica gitárosa
1968 – Owen Wilson amerikai színész és forgatókönyvíró
Ezen a napon történt
1307 – A legenda szerint Tell Vilmos svájci szabadságharcos ezen a napon lelövi fia fejéről az almát.
1626 – Felszentelik a római Szent Péter- és Szent Pál-bazilikákat.
1820 – Nathaniel B. Palmer felfedezi az utolsó kontinenst, az Antarktiszt.
1865 – A Kolozsváron megtartott országgyűlés deklarálja Erdély unióját Magyarországgal.
1902 – Morris Michtom megalkotja a Teddy-beart.
1928 – Elkészül az első szinkronizált rajzfilm, Walt Disney Steamboat Willie c. filmje, melynek főszereplője Mickey egér (Walt Disney maga szinkronizálta). Egyben ez a nap Mickey Mouse születésnapja is.
1935 – Az árvízvédelmi telefonok újbóli összekötéséről, újabb vonalak építéséről köt egyezményt Magyarország és Románia.[1]
1956 – Fél órán keresztül hatalmas magyar zászló lobog a New York-i Szabadság szobron.
1976 – Aláírják az első magyar–török hosszú lejáratú gazdasági, műszaki és tudományos együttműködési megállapodást Budapesten.
1988 – A Malév megkezdi a szovjet géppark cseréjét, bérelt Boeing gépekre.
2009 – A Sláger Rádió és a Danubius Rádió utolsó adásnapja.
Az előző nap legfontosabb hírei
Novák: a teljes 13. havi nyugdíjat biztosítja a kormány – videó
Rusvai Miklós: megerősít a harmadik oltás
Megérkezett Eger karácsonyfája a Dobó térre, a 15 méteres ezüstfenyő – videó
Jövő hétvégén kezdődik az Eger Advent
Letartóztatta a bíróság a SZETA épületébe betörő férfit
Agyba-főbe verte idős édesanyját az egri férfi
Személyi sérüléses balesetek történtek megyénk útjain
Újra BizLounge. Katus Attila lesz a pódiumbeszélgetés vendége
Egri vezérrel menetel a sakkválogatott az eb-n
Megkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése
Csodálatos orgonakoncert lesz ma a Líceumban
Divatos táskák őszi színekben!
✨ A csütörtöki horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











