Lépjen kapcsolatba velünk

Remek, új film készül a Tisza-tóról – videó

Remek, új film készül a Tisza-tóról – videó

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ember alkotta paradicsom címet viseli majd a Tisza-tóról készülő film, amit közel egy évig fognak forgatni. A munkát már elkezdte a stáb és a film előzetesét is elkészítették.

A film a Tisza-tó élővilága és az ember kapcsolatáról szóló, a megszokottól kicsit eltérő természetfilm lesz – fogalmaznak az alkotók közösségi oldalukon, melyen szinten folyamatosan nyomon követhetik ezentúl az érdeklődők a forgatás mozzanatait és a helyszíneket. Az első forgatási nap az Abádszalóki-medence jegén, a Jóreménység-sziget mellett zajlott.

Mint írják – Az Abádszalóki-medence hatalmas madártömegeknek ad ilyenkor otthont. A vízfelszínt folyamatosan mozgásban tartva lihogókat, vagyis fagymentes „fürdőket” alakítanak ki, ahol általában több faj is egybeverődik. Itt nyugodtan táplálkozhatnak a víz alól, és még a szárazföldi ragadozók se fognak beúszni értük. Egészen ritkán megpillantható madarakkal is találkozhat az ember, mint az északról itt telelő kis bukóval (Mergellus albellus), de a récék közül a kontyos, a kerce-, a barát-, és a fütyülő réce is megtalálható itt. A Tisza-tó a telelő vendégek számára is egy igazi „ember alkotta paradicsom”.

Az alkotók:

Szendőfi Balázs: Halkutató és természetfilmes, többek között a Budapest halai, A szőke tó és az RSD – A marasztalt folyó című természetfilmek alkotója. 2010 óta a Magyar Haltani Társaság aktív tagja.

Ljasuk Dimitry: Elsősorban Tisza-tavi természet- kalandfilmjeiről ismert filmes, “A Tisza nevében” film rendezője. Közgazdász, reklámszakember, szenvedélye a filmezés, küldetése a Tisza megóvása, környezetvédelme.

Fehér Zoltán: Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjas operatőr, természetfilmes. A WWF Magyarország ajánlásával bemutatott “Vad víz: Aqua Hungarica” című természetfilm rendezője.

Fotó és videó forrása: Ember alkotta paradicsom facebook oldala.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL