Lépjen kapcsolatba velünk

Érettségi felkészítő kurzusokat indít az egri egyetem

Kurzus Eszterházy

Érettségi felkészítő kurzusokat indít az egri egyetem

Ez a cikk több, mint 4 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az egri egyetem több tantárgyban is érettségi felkészítő kurzust hirdetett, segítő kezet nyújtva a nagy megmérettetésre készülő fiataloknak. Többek közt történelemből, biológiából, kémiából, fizikából.

A Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Történelemtudományi Intézetének emelt szintű történelem érettségire felkészítő online kurzusa már most betelt. A február 7-i jelentkezési határidőig csaknem 150 fiatal élt a kiváló lehetőséggel, hogy részt vegyen a 10 előadásból álló, heti rendszerességű előadásokon. Ugyanakkor még számos kurzus nyitva áll az érdeklődő diákok előtt, íme, a „menü”:

Természettudományi Kar:
Emelt szintű biológia (Biológia Intézet)
Ingyenes, online kurzust hirdetünk, melynek célja, hogy felkészítsen az emelt szintű biológia érettségire. A hat, egyenként 90 perces előadásból álló sorozat március elejétől április közepéig tart, heti rendszerességgel, szerda délutánonként 17:30-19:00 között, a Google Meet felületén.
A felkészítő sorozat gyes részei tematikailag illeszkednek a 2022. évi május-júniusi érettségi szóbeli és írásbeli témaköreihez. Az előadásokat követően lehetőség van írásbeli kérdés feltevésére és személyre szabott konzultációra.
A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.
Jelentkezési határidő: 2022. február 22.
Regisztráció: a lenti e-mail címen igényelhető a regisztrációs adatlap.
A jelentkezők a pontos ütemtervről és a technikai részletekről a regisztrációs időszak lezárulta után kapnak tájékoztatást!

Bővebb felvilágosítás az alábbi elérhetőségen kérhető:
Fintha Gabriella – [email protected]

Földrajz érettségi felkészítő (Földrajz és Környezettudományi Intézet)
A kurzus február második felében indul, pénteki napokon 16.00-18.00 óra között, online formában (Skype használatával). A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.
Kapcsolattartó: Csabai Edina Kitti – [email protected]

Komplex természettudomány érettségi felkészítő
(Környezettudományi és Tájökológiai Tanszék)
A felkészítő kurzus február második felében indul, az online órákat havi 2 alkalommal tartják meg, 2×45 perces időtartamban. A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.
Kapcsolattartó: Csabai Edina Kitti – [email protected]

Kémia és fizika érettségi felkészítők (Kémiai és Fizikai Intézet)
A felkészítés február második felében indul, jelenléti formában, kísérletekkel színesítve. A diákok számára mindez havi egy, alkalmanként 4 órányi elfoglaltságot jelent.
A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.
Kapcsolattartó: F. Nagy Judit – [email protected]

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar:
Emeltszintű társadalomismeret érettségi felkészítő
A társadalomismeret tárgyból emelt szinten érettségiző diákok számára ajánl az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Társadalomtudományi Intézete ingyenes felkészítő kurzust. A személyes meghívó:
Magam is az Egerben szereztem szociálpedagógusi végzettséget (is), ezért tartom fontosnak, hogy aki ezt a képzést választja, ne akadályozza meg a sikerben az, hogy saját középiskolájában nem tanult társadalomismeretet és emiatt hátrányba kerüljön a pontvadászat során!
Regisztráció itt…>>>
Itt is megtalálsz…>>>

Emelt szintű érettségi vizsga lehetőségei:
1. Ha az idén érettségizel, és tanulsz önálló tantárgyként TÁRSADALOMISMERET néven futó tárgyat, akkor ezen az emelt szintű képzésen elsajátíthatod a vizsgakövetelményekhez szükséges ismereteket és készségeket.
2. Ha az idén érettségizel, de nem tanulsz/tanultál társadalomismeretet, akkor lehetőséged van osztályozóvizsgán megszerezni a jogot az érettségire való jelentkezéshez.
Ne hidd el, hogy ha nem tanulsz iskoládban ilyen tárgyat, nem érettségizhetsz belőle!
3. Korábban érettségi bizonyítványt szerzőknek idei felvételihez, különösen munkahelymegtartó képzéshez osztályozóvizsga nélkül van lehetőségük érettségire jelentkezni társadalomismeretből!
Az EKKE Szociálpedagógia Tanszéke által meghirdetett emelt szintű felvételi előkészítő kurzuson az Oktatási Hivatal által megállapított vizsgakövetelmények szerint áttekintjük az A és B témakörök ismeretanyagát, megtanuljuk az esszéírás módszerét – hívja fel a figyelmet az egri intézmény.

A részleteket a személyes találkozás alkalmával beszéljük meg.
A felkészítőt ONLINE formában fogjuk megtartani.
Térítés: ingyenes érettségi felkészítő

Bejelentkezés ide kattintva…>>>

Időpontok:
    2022.01.29. 9:00-16:00
    2022.02.12. 9:00-16:00
    2022.03.05. 9:00-16:00
    2022.03.19. 9:00-16:00
    2022.04.09. 9:00-16:00
    2022.04.30. 9:00-16:00

Elérhetőségek:
e-mail: [email protected]
telefon: 36/520-400/3073
online bejelentkezéssel kapcsolatos technikai probléma esetén: 0620/572-9648

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.