Lépjen kapcsolatba velünk

Poszt-Covid: így alakulnak a tünetek az oltottak és az oltatlanok esetében

Poszt covid

Poszt-Covid: így alakulnak a tünetek az oltottak és az oltatlanok esetében

Ez a cikk több, mint 4 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Saját szakmai tapasztalatait osztotta meg a poszt-Covid tünetekről dr. Mangó Gabriella háziorvos, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus-fertőzés után milyen mellékhatások jelentkeztek az oltott, illetve az oltatlan betegeknél. A közösségi oldalon nagy népszerűségnek örvendő háziorvos kiemelte: bár a napi teendői miatt statisztika készítésére nincs lehetősége, így az adatok csak becsülhetők, ugyanakkor általuk rálátást kaphatunk a poszt-Covid alakulására – írja az Origo.

A szakember szerint – bár megjegyzi, hogy nehéz szétválasztani az oltottak és az oltatlanok csoportjait – 

a vérnyomásingadozás, a gyomor-, bélrendszeri és refluxos panaszok, valamint a terhelésre jelentkező nehézlégzés és szapora szívverés inkább az oltottaknál, míg a múlni nem akaró fejfájás, az alvászavar, a hosszú ideig tartó hasmenés, a tüdőgyulladás, valamint a terhelésre jelentkező nehézlégzés – ezúttal szapora szívverés nélkül – inkább az oltatlanoknál volt jellemző. 

Dr. Mangó Gabriella azonban rámutatott, hogy nagyon sok poszt-Covid-tünet az oltottakat és az oltatlanokat is egyformán kínozza. Eszerint 

a memóriazavar, a pánikrohamok, a depresszió és a rémálmok felerősödése, a hetekig tartó száraz és hurutos köhögés (felváltva) mindkét csoportnál egyformán, akárcsak a koronavírus után négy-öt héttel jelentkező hátfájás – amelynek hátterében a tüdőembólia állt – is fele-fele arányban volt tapasztalható a betegeknél.

 Utóbbi azonban inkább az ötven év alatti korosztályra jellemző – fűzte hozzá. 

A poszt-Covid-tünetekről Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa közölte: a különböző koronavírus-variánsok hasonló poszt-Covid-tüneteket okoznak, a jó hír azonban az, hogy a vakcináció csökkenti a poszt-Covid valószínűségét.

Forrás: origo.hu, fotó: MTI/Balázs Attila

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Koronavírus kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.