Mint az a korábbi nyilatkozatokból sejthető volt, a csütörtöki napra összehívott rendkívüli közgyűlés határozatképtelen volt. Mint ismert, Mirkóczki Ádám szerint a rendkívüli ülés összehívására azért volt szükség, mert az egri Fidesz-KDNP frakció képviselőivel szemben fennállhat, hogy – mint fogalmaz – jogilag alkalmatlanná váltak a képviselői poszt betöltésére, ugyanis határidőre nem hajtottak végre egy bírói ítéletet.
Az ügy előzményeiről itt írtunk részletesen:
Fidesz: Mirkóczki Ádám ismét bebizonyította, méltatlan a polgármesteri tisztségre
Mirkóczki Ádámot a Heolnak sikerült elérnie a közgyűlés után, aki úgy nyilatkozott, hogy egyeztet a jegyzővel arról, hogy a következő rendes ülésre be kell-e kerülnie a méltatlansági előterjesztésnek. Kiemelte, hogy abban az esetben, ha most határozatképes lett volna a közgyűlés, akkor a méltatlanságról még mindig dönthetett volna közigazgatási bíróság, hiszen a képviselőknek van módja jogorvoslatot kérni. A polgármester szerint ez lett volna a helyes eljárás, hiszen a grémium nem jogi testület, a bíróság döntése lett volna a mérvadó, akkor is, ha azt állapítják meg, hogy a méltatlanság jogilag nem állja meg a helyét.
Oroján Sándor, az egri Fidesz-KDNP képviselőcsoport frakcióvezetője a közösségi oldalán azt írja, hogy a mai határozatképtelen közgyűlés csak egy reménytelen helyzetben lévő polgármester kétségbeesett próbálkozása volt. A képviselők teszik a dolgukat, számíthat ránk Eger ezután is!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















