A megyében továbbra is gyakran kerül sor vádemelésre olyan ittas vezetőkkel szemben, akik közül többen nem csak az alkoholfogyasztás vonatkozásában szegik meg a KRESZ szabályait, hanem – éppen ittasságuk miatt – még balesetet is okoznak. Amennyiben ennek kapcsán vétlen személy nem szenved súlyosabb sérülést, úgy a balesetet az ittas vezetés miatt alkalmazott büntetés kiszabása során kell súlyosító körülményként figyelembe venni – írja legfrissebb közleményében Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
Már délelőtt, merev részegen hajtott villanyoszlopnak a Vörösmarty úton
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 58 éves férfival szemben, aki tavaly november 20-án délelőtt részegen ült autóba Egerben, melynek meg is lett a következménye, mert a Petőfi utcával szemközt nekihajtott egy betonoszlopnak a Vörösmarty úton, amire a Törvényház útról kanyarodott ki. A vádlott cselekményével két KRESZ szabályt is áthágott, mivel a rendelet 4. § (1) bekezdésének c) pontja szerint járművet csak az vezethet, akinek nincs a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol, a 25. § (1) bekezdése szerint pedig a járművel mindig az út- és forgalmi viszonyoknak, és az út vonalvezetésének megfelelően kell közlekedni.
Nem adta ki az ívet Ostoros után
Ugyan ezeket a közlekedési szabályokat szegte meg az a 41 éves férfi is, aki tavaly, karácsony után az éjszakai órákban tartott ittasan Ostoros felől Egerbe, miközben egy jobbra ívelő kanyarban megcsúszott a járművével, majd az úttest melletti betonkorlátnak ütközött, végül pedig a közeli földeken állt meg. A balesetben csupán ő maga sérült meg, könnyebben.
Árokba hajtott Mikófalvánál
Egy 46 éves borsodnádasdi férfi 2021. november 19-én késő délután Mikófalva irányából tartott hazafelé a személygépkocsijával, melyet közepes fokban ittasan vezetett a közúton. Ez az elkövető – ittasságából eredően – a 2507. számú út 14 kilométer szelvényében hajtott bele az árokba.
Az Egri Járási Ügyészség mindhárom ittas vezetővel szemben pénzbüntetés kiszabására és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt a bíróságra benyújtott vádirataiban.
Visszaesőként, ittasan, jogsi nélkül okozott balesetet a Radnóti utcában
Ettől jóval súlyosabb jogkövetkezményekkel szembesülhet az a 40 éves büntetett előéletű notórius egri elkövető, aki már 2019 novemberében ittasan vezette a gépjárművét a megyeszékhelyen, majd – mit sem törődve az ellene e miatt indult büntető eljárással – a bűncselekményt 2021. július 6-án délután megismételte. Ekkor nem csak közepes fokban ittasan, de már jogosítvány nélkül közlekedett Egerben, a Radnóti Miklós úton, ahol állapotából eredő figyelmetlensége miatt nem adta meg az elsőbbséget egy arra haladó másik járműnek, mellyel összeütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt.
A központi járási ügyészség ebben az ügyben kétrendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfival szemben, aki ellen eltiltás hatálya alatti, valamint engedély nélküli vezetés szabálysértések elkövetése miatt is külön eljárások indultak.
A vádhatóság a bűnügyben arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a terhelttel szemben 1 év 4 hónap időtartamú végrehajtandó fogházbüntetést szabjon ki, emellett öt és fél évre tiltsa el őt a közúti járművezetéstől, illetve 2 évre a közügyek gyakorlásától is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













